Szili Katalin a gázrobbanás helyszínén járt
2008. május 11. vasárnap 19:35
A házelnök, aki egyben pécsi országgyűlési képviselő is, eredetileg a baranyai megyeszékhelyhez közeli Kővágótöttös falunapi rendezvényén vett részt, de programját megszakítva a megrongálódott társasházhoz utazott, ahol tájékozódott a baleset körülményeiről, a helyreállítási munkálatokról, és köszönetet mondott az abban résztvevőknek.
A gázrobbanás még szerdán, Pécs Uránváros városrészében, az Ybl Miklós utcában történt, amikor egy kábelszolgáltató cég munkatársai "irányított fúrást" végeztek a négyemeletes társasház előtti munkagödörben, és elvágtak egy gázvezetéket. A gáz több órán át ömlött a sérült vezetékből - számol be az MTI.
A balesetben összesen tizenegyen sérültek meg, közülük egy idős nő a kórházban belehalt sérüléseibe. A lakókat kiköltöztették, káruk rendezéséről a velük szerződött biztosító társaságok gondoskodnak. A pécsi önkormányzattól kétszázezer forintos gyorssegélyt, a Vöröskereszttől ételcsomagot kaptak.
A katasztrófavédelem krízisközpontot hozott létre a megrongálódott lakóház mögött, ahol a Máltai Szeretetszolgálattal és a Vöröskereszttel közösen palackozott vizet és ételt osztanak a károsultaknak. Ha szükséges, felkísérik őket lakásaikba, hogy magukhoz vegyék legfontosabb tárgyaikat, továbbá erre képzett szakemberek beszélgetnek velük, segítenek nekik a történtek feldolgozásában.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- A koronavírus-fertőzések számának...