Szeszt főztek a koleszban, baj lett belőle, de aztán jöttek a gyakorlatozó tűzoltók
2016. június 23. csütörtök 09:23

Megfeleltre értékelte a gyakorlatot a pécsi tűzoltóparancsnok-helyettes, melynek feltételezése szerint egy szoba és gépjárművek borultak lángba.
Június 16-án Pécsett a Szántó Kovács János utcai kollégium adta helyszínét a parancsnoki ellenőrző gyakorlatnak, melyet a Pécsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság hajtott végre.
A gyakorlat feltételezése szerint a kollégium egyik alagsori szobájában az ott lakók illegálisan szeszes italt főztek, amely során a berendezés felrobbant és a szobát, illetve az előtte álló két személygépjárművet lángba borította.
A feltételezés szerint az épületben hat személy eltűnt, illetve a folyosót is sűrű füst borította el.
A riasztott egységek három szerrel, egy magasból mentővel, egy vízszállítóval és egy vegyi bázis konténerrel vonultak a helyszínre. A gyakorlaton a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat egysége is részt vett. A tüzet a kivonuló egység a gyakorlat során sikeresen eloltotta, az eltűnt személyeket az épületből kimenekítette.
A parancsnok-helyettes a gyakorlatot megfeleltre értékelte.
Forrás: Baranya Megyei Katasztrófavédelem
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Ismét számba veszik az erdei...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Csaknem végzett két testvér egy...

