Szerszámgépeket loptak a tolvajok, vádat emelhetnek
2018. április 02. hétfő 08:32

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság egy férfi és egy nő ellen, akik 2017 telén közel 150 000 forint értékben loptak el szerszámgépeket egy túronyi családi ház melléképületéből.
A rendőrségre a családi ház tulajdonosa tett bejelentést 2017. február 18-án, mert külföldről hazatérve észlelte, hogy a melléképületből valaki motoros fűrészt, motoros fűkaszát, fűnyírót, fűszerdarálót és egyéb tárgyakat lopott el.
A sértett azt is elmondta, hogy egy nő ismerőse rendelkezett kulccsal az épülethez, ezért a gyanú a 38 éves nőre, és annak 23 éves élettársára terelődött. Kihallgatták őket gyanúsítottként, amely során elismerték a bűncselekmény elkövetését. Az eltulajdonított eszközöket a rendőrök lefoglalták és visszaadták a tulajdonosnak, így a lopással okozott kár nagy része megtérült.
A gyanúsítottak ügyében folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A nem visszaváltható palackokat is...
- Rossz hír az allergiásoknak:...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...
- Vasárnap tetőzik a Duna Mohácsnál,...
- Száznégy éve ért véget Baranya szerb...
- Ősszel érkezik az élelmiszer-utalvány...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Néha részeg volt, máskor börtönben,...
- Figyelem! Csillagesőt, tűzgömbeket is...
- Ingyen fagyizna a Balcsin? Keresse az...