Szerdán kezdődik a pécsi késelő büntetőpere
2015. december 07. hétfő 09:48
A Baranya Megyei Főügyészség emberölés miatt emelt vádat egy pécsi férfivel szemben, aki februárban egy pécsi bár előtt leszúrt egy vendéget. A per szerdán kezdődik a Pécsi Törvényszéken.
Az ügyészség korábbi közlése szerint a késelő február elején szakított barátnőjével, amit nem tudott feldolgozni, emiatt a bűncselekményt megelőző időszakban folyamatosan feszült idegállapotban volt.
Február 20-án az este folyamán a férfi jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott Pécs különböző vendéglátóhelyein.
Éjjel három óra körül a belvárosban egy bár előtt összeszólalkozott a későbbi sértettel, aki a vendéglátóhely előtt dohányzott.
A bárba visszatérő sértettet a férfi kihívta - előtte azonban elővette a nála lévő nyolc centiméter pengehosszúságú kést - majd amikor visszatért az utcára áldozata, nagy erővel mellkason szúrta. Ezután a szurkáló a helyszínről távozott.
A szúrás a sértett szívét érte, a helyszínen életét vesztette.
A támadó továbbra is előzetes letartóztatásban van, emberölés miatt 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
Forrás: EQM - Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- A strandok többségében május második...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...

