Százéves asszonyt köszöntöttek Pécsett - Rumy Zoltánnéra példaként tekinthet a város
2019. március 25. hétfő 10:57

A százesztendős pécsi Rumy Zoltánnét, Juli nénit köszöntötte fel születésnapja Pécs polgárainak nevében dr. Őri László alpolgármester szombaton, vasárnap pedig együtt hallgatták meg az istentiszteletet is a belvárosi református templomban.
- Komoly hagyománya van annak Pécsett, hogy a szép kort megélt pécsiek előtt tisztelgünk. Tiszteletet érdemelnek, hiszen a történelem viharai között is hozzájárultak a városunk építéséhez, fejlesztéséhez - mondta Őri László szombaton, a pogányi szeretetotthonban, ahol Juli néni mindennapjait éli jelenleg.
A 100 éves Rumy Zoltánné Juli nénit köszöntötte születésnapja alkalmából az őt ellátó pogányi szeretetotthon lakói, munkatársai és a rá példaként tekintő pécsi önkormányzat nevében Őri László alpolgármester.
Az alpolgármester szerint tiszteletre méltó az az életút, amit Juli néni bejárt, hiszen a napvilágot 1919-ben meglátó hölgy élt már a trianoni katasztrófa idején, megélte a két világháborút, az 1956-os forradalmat és szabadságharcot, a szocializmus évtizedeit, megélte az ország újjáépítésének korszakait, ahogy a rendszerváltozást is. Mégis, mondta Őri, a viharos történelem ellenére jó egészségben, szellemi frissességben van még ma is Juli néni.
Rumy Zoltánnét gyülekezete is köszöntötte vasárnap a pécsi belvárosi templomban az istentiszteleten. Őri László itt azt mondta, hálával és köszönettel tartozunk Juli néninek és annak a generációnak, akik a két világháború után sok munkával, szorgalommal, erős hittel újjá építették Magyarországot, nekik köszönhetjük, hogy ma biztonságban, nyugalomban élhetünk.
Forrás: Pécs önkományzata
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Pécsi kórházban látták utoljára a...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Pécsi és mohácsi vállalkozások...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Több mint ezer tartalékos tett esküt,...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Vandál pusztítás a Barbakánnál:...