Százak kerülnek az utcára megint
2008. május 07. szerda 22:42

A szakmai körökben már tényként kezelt hírt Ásványi Szabolcs, a UWYTA ügyvezetője is megerősítette a Pécsi Újság.hu-nak: nem kötötte meg a cégekkel, köztük az összesen 1050 embernek kenyeret adó fenti társasággal sem a szakminisztérium az idei támogatási szerződést.
"Májusban megindult a felszámolás, amelyet mi kezdeményeztünk. Negyvenen már közös megegyezéssel elhagyták a céget, a maradék 990 emberünket pedig tájékoztattuk: rövidesen csoportos leépítés keretében meg fogjuk szüntetni állásukat. Gyakorlatilag nemsokára csak a szűk menedzsment marad a Kht.-nál" - mondja.
Ásványi rámutatott: céljuk, hogy az elbocsátandó dolgozók egy részét mindenképpen tovább foglalkoztassák - immáron állami segítség nélkül, egy új társaságban. Éppen e napokban vizsgálják, milyen tevékenységeket lehet kiszervezni, s gazdaságosan folytatni, valamint ehhez mennyi dolgozóra van szükség.
Pecsenye - csak nekik
Érdekes dolog ez a rehabos foglalkoztatósdi. Korábban a közbeszéd kész tényként kezelte: sok vállalkozást éppen a támogatások miatt, látszat tevékenységekkel hoztak létre. Az egyik legismertebb a vak gombválogatók esete: a gyáregységben a munkásoknak szét kellett válogatniuk a kabátra, ingre valót nagyság és forma szerint, míg a "menedzsment" a másikban újra összekeverte a gondosan szortírozott kellékeket - és küldte vissza a feladóhoz a szállítmányt.
Persze nem így működik, működött minden rehabos cég, de folyamatosan voltak kételyek a munka értékességét, szükségességét illetően.
Mindenesetre a legoptimálisabb helyzetben is végleg el kell köszönniük hétszáz főtől. Ők vagy az állami tulajdonú rehabos cégeknél - mint amilyen a pécsi Agora Kft. - vagy egyéb, nem feltétlenül csak megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató gyárakban, üzemekben lesznek kénytelenek új állás után nézni.
Más, zömében sérült embereknek munkát adó cégeknél is nagy a baj, hiszen a tárca nekik sem adott, vagy csak az eddigieknél jóval kevesebb támogatást biztosított - így nem tudnak versenyezni a nagy cégekkel.
Az országban egyébként huszonegy tisztán, vagy legalábbis nagyrészt megváltoztatott munkaképességűeket foglalkoztató, ilyetén védettnek számító társaság működik, ezez közül három állami tulajdonú. Nehéz helyzetben nem is ezek, hanem a kisebb társaságok vannak, amelyből Baranyában is akad olyan, ahol több mint száz embert kell az utcára tenni. Egyiküknél, a Ke-Ko Média Kft.-nél már meg is indult a felszámolás, a dolgozók helyzetét pedig súlyosbítja, hogy jó részüket kisebb falvakban foglalkoztatták, így nehéz lesz számukra a munkakeresés.
A minisztérium - a szakma nem hivatalos véleménye szerint mindenesetre - mondvacsinált indokokkal tartotta vissza az állami támogatásokat: azon cégektől vonta el ugyanis a plusz forrást, amelyeknél az utóbbi időszakban munkaügyi bírságot foganatosítottak. Mivel rengeteg más társaság kap egyéb támogatást, amelyeknél súlyos büntetések is voltak (Lásd Hankook esete), úgy hiszik: az állam szándékosan akarja/akarta ellehetetleníteni őket.
A spekuláció szerint mindezt azért, hogy a megváltozott munkaképességűeket csak állami tulajdonú cégeknél foglalkoztassák a jövőben.
Már, ha ott lesz hely számukra egyáltalán...
Korb Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nem engedélyezik a Budapesti...
- Közeleg a Sétatér Fesztivál -...
- Több baranyai busz menetrendje is...
- Idén is lesznek magyar rendőrök az...
- Gyalogos zarándoklat indul pénteken...
- Horvát búcsút tartottak Máriagyűdön...
- Jön a majd' egyhónapos vágányzár a...
- Ön is kaphat hamarosan egy szép...
- Öccsével együtt tűnt el Pécsről egy...
- Csütörtökön is marad a kánikula, sőt,...