Szárnyas Malaccal búcsúzik az évtől a Bóbita
2011. november 30. szerda 10:11
A Bóbita Bábszínház immár hagyománnyá vált óévbúcsúztató családi napján, a Szárnyas Malac Napon ebben az évben a bábszínház épülete körül árusok kínálják portékáikat, benn a házban új zugok, kuckók tárulnak fel a gyerekek előtt, és az új zugokban különleges játékok, mesék várnak rájuk. A kézműves teremben a kezek tüsténkedhetnek, az előcsarnokban a lábak rophatják jóféle muzsika mellett, és még a felnőtteknek is készül estére némi meglepetés.
Idén december 30-án várják a családokat a társulat ZSKN-ben található új helyén, ahol 10 órától kalandjátékban vehetnek részt a kicsik, de a programok között lesz még bábkészítés, mesekuckó és hangszerbemutató is.
Este nyolctól a felnőttek számára kínálnak esti mesét Drakula grófról a Kajárpéci Vízirevü tagjai, majd fél tíztől koncertet láthatnak az érdeklődők.
A gyerekprogramokra 900 forint a belépő, amelyet ezúttal a kicsik után kell megfizetni, ezen az estén ugyanis a szülők ingyenesen kísérhetik el csemetéjüket. Az esti rendezvényekre 450 forint a jegy.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...
- Tetőzött a Duna Mohácsnál, nincs...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Ismét látogatható a népszerű mecseki...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Orbán Viktor: megszorítások helyett...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...