Sajnos megint itt a vége, kedden egy évre eltemetik a farsangot és a telet a busók
2025. március 04. kedd 08:48

Húshagyókedden véget ér a mohácsi busójárás, ami után a maszkások máris elkezdenek készülődni a következőre. Hiszen ahogy ők mondják, a busó egész évben busó.
A farsangtemetés egykor szinte csak a mohácsiak ünnepe volt. Ilyenkor beöltözve mókáznak többen azok közül is, akik vasárnap vendégeket fogadva talán ki sem jutottak az utcára.
Ma már nem így van: ha több tízezres tömeg nem is lesz ismét a városban, de több ezren biztosan összegyűlnek újra a Széchenyi téren. Sokan éppen azért indulnak útnak ezen a napon, hogy elkerüljék a vasárnapi nagy tömeget.
A maszkások délután kettőtől gyülekeznek a Kóló téren, fél háromkor a megszokott útvonalon elindulnak a főtérre.
Négy órakor elkészítik a városháza lépcsőjén az ilyenkor szokásos, közös kép, külön-külön a busókkal és a sokac lányokkal.
A máglyát, s rajta a telet jelképező koporsóval hatkor gyújtják meg.
Ezt követően a Délszláv táncház kezdődik a piactéren a Misija Tamburazenekarral.
M. B. - Fotó: MTI/Sóki Tamás (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hármas karambol történt a 6-os főút...
- Akinek elveszett a tajkártyája, most...
- Juhász Dorka a Galatasaray...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...
- A MÁV vezére szerint kilendültek a...
- KSH: már 700 ezer felett jár a...
- Minden 25 év alatti diáknak jár az...
- Pünkösdkor hagyományosan cigánybúcsút...
- Mohácsi katekétát is kitüntetett a...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...