Romkocsmák helyett a romparkolók jöttek divatba Pécsett – némileg rontják a városképet...
2013. február 12. kedd 20:07

Gombamód szaporodtak az elmúlt időszakban Pécsett az úgynevezett „romparkolók", a pécsi belvárosban ugyanis bőven találtak foghíjtelkeket a vállalkozók. Az önkormányzatnál azonban nem repesnek a boldogságtól az effajta parkolók elterjedése miatt: a csoportvezető lapunknak azt mondta, a beépítetlen telkek „alternatív módon történő használata városképi szempontból egyértelműen romboló hatású". Mivel magánterületekről van szó, a város szinte semmit sem tehet.
Túlzással persze, de akár azt is mondhatjuk, a belvárosba érkező autósok a parkolóhelyeket illetően a bőség zavarában szenvednek. A járművezetők ugyanis nem csak a BIOKOM-féle közterületi helyeket és a mélygarázsokat, hanem az egyre nagyobb számban megtalálható magánparkolókat is igénybe vehetik.
Ami az autósok nagy részének öröm, az a városképért aggódok számára bosszúság.
Hol, mennyiért parkolhatunk?
Az egyik pécsi „romparkolóban" százötven forintot kell kifizetni minden megkezdett óráért, a város legnagyobb bevásárlóközpontjában ugyan az első hatvan perc ingyenes, utána azonban háromszáz forintot kell fizetni óránként. A Kossuth téri mélygarázsban kétszázötven forintért hagyhatjuk ott a kocsit, ha pedig a történelmi belváros közterületén parkolunk, háromszáz forintot kell ott hagynunk érte.
- Az önkormányzat az építési szabályzatban rögzített terület-felhasználási módokat támogatja, azok megvalósulását segíti elő. A foghíjtelkeken történő parkoltatás nem tartozik ebbe a kategóriába - szögezte le érdeklődésünkre Magay Miklós a városfejlesztési és kommunális referatúra csoportvezetője. Elmondta, magánterületen folytatott tevékenységekkel kapcsolatosan hivatalból csak meghatározott esetekben tudnak beavatkozni, például akkor, „ha közvetlen életveszélyt kell elhárítani", vagy ha a telken közegészségügyi kockázat lép fel.
Persze, azt a városházán is tudják, hogy a parkolókra égetően szükség van, ezért a szabályozási tervben külön jelölik azokat a helyeket, ahol az autók számára területet kell hagyni, ha a foghíjakat mégis beépítik.
Magay Miklós szerint nehéz kiszámítani, hogy mekkora bevételkiesést jelent a városnak a magánparkolók elterjedése - ha egyáltalán. Annyi viszont bizonyos, az önkormányzat több parkolót már nem tud kijelölni a belvárosban.
- A városrész bizonyos területein már nem lehet új helyeket kialakítani, mert az összes erre a célra igénybe vehető közterületen már most is parkoló van - mondja Magay. Ebből következően tehát - tehetjük hozzá - a „romparkolókra" vélhetően még jó darabig szükség lesz a közlekedési káosz elkerülése érdekében.
Képünk az egyik Király utcai parkolóban készült.
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Akik várták a nyárias meleget, azok...
- Kisboltok zárhatnak be Baranyában -...
- Baranyába is kerül egy új, magasból...
- Hányás- és húgyfoltok, ürülék,...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Halálra gázoltak egy idős asszonyt...
- Beszámolt a rendőr-főkapitány Baranya...
- Papok szüleit látta vendégül Felföldi...
- Árokba hajtott egy teherautó...
- A Keltiből induló egyik pécsi IC...