PTE: van itt pénz, a tanácsadók óránként 75 ezret kapnak
2008. június 15. vasárnap 22:02

A gyorsított eljárást azzal magyarázta az ajánlatkérő, a PTE gazdasági főigazgatósága, hogy a 2008-ban vállalt fejlesztések elhúzódtak - a 2007-es előkészítés ellenére -, mivel a forrásokra, és a fejlesztésekre vonatkozó kormányzati egyeztetések is csúsztak.
A közbeszerzési értesítőben az áll, hogy ha a komplex projektmenedzsment szolgáltatás beszerzése elhúzódik, akkor a fejlesztésekre, illetve a pénzügyi teljesítésre kitűzött határidők is betarthatatlanná válnak, ami egy egészségügyi intézmény esetében elfogadhatatlan.
Szigorú feltélek
Feltétel volt az is, hogy a vállalkozónak 2005 óta legalább egy, nettó egymilliárdra becsült, építési tárgyú közbeszerzési eljárást sikeresen le kellett bonyolítania.
A „sietséget" emellett azzal indokolták, hogy a szolgáltatás természete miatt a szerződés feltételeinek meghatározása nem volt lehetséges olyan pontossággal, amely lehetővé tette volna nyílt, vagy meghívásos eljárásban a legkedvezőbb ajánlat kiválasztását.
A februári kiírásban az szerepel, hogy a tanácsadást többek között vezetői, gazdasági, pénzügyi és egészségügyi területeken várják el, illetve a szerződés 36 hónapja alatt a szakértőknek folyamatosan az egyetem rendelkezésére kell állniuk (ami nem jelenti azt, hogy teljes munkaidejüket az egyetemi megbízás teljesítésével töltik).
Az egyetlen és nyertes ajánlatot beadó páros - a PricewaterhouseCoopers Kft. és az Integra Consulting Zrt.- végül az alábbi óradíjakra kötöttek szerződést: a vezető projektmenedzser, a projektvezető, és a vezető támogatási gazdasági szakember, valamint a vezető támogatási jogi tanácsadó nettó 75 ezer forintot kap.
Az orvosi végzettséggel rendelkező kutatás-fejlesztési szakember, az egészségfinanszírozási szakember, a közgazdasági végzettséggel is rendelkező orvos illetve a (hivatalos közbeszerzési tanácsadó) ügyvéd nettó 40 ezer forintért dolgozik óránként. Mindezek mellett a junior támogatási tanácsadó nettó 55 ezret, a jogász pedig nettó 30 ezret kap hatvan perces munkájáért.
Mindez azt jelenti, hogy csak a projektmenedzser egy nap alatt - feltéve, ha nyolc órát dolgozik - nettó hatszázezerért ad tanácsokat a PTE-nek. Ám ha alkalomadtán az összes szakértő egyszerre feladatot kapna, nyolc munkaóráért az egyetem a stábnak naponta összesen 4,36 milliót fizethet, ötnapi munkáért pedig 21,8 milliót.
Mivel éppen a múlt héten derült ki, hogy több, mint kétszáz dolgozót kell elbocsátani az universitasról, s pénz hiányában a Szívcentrumban is le kellett állítani az előjegyzett műtéteket, természetesen megkerestük az egyetem vezetését is kérdéseinkkel.
A PTE rektorától, Gábriel Róberttől (képünkön) kapott tájékoztatás szerint a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében négy, összessen mintegy 22 milliárdos- egészségügyi projekt előkészítése zajlik, s hamarosan két pályázatot nyújtanak be 12 milliárd forint értékben.
A lapunkhoz írásban elküldött rektori válaszban az áll, hogy "a pályázati összeg nagysága indokolja profi tanácsadók igénybevételét, a kifizetések rendje szabályozott, az előzetes konkrét megrendelőkhöz kötött".
Gábriel Róbert kitért rá: "A szerződés nem kizárólagos, és az egyetem vezetése mindig megfontolja tanácsadók foglalkoztatását, éppen a magas óradíjak miatt csak a legindokoltabb esetben vesszük igénybe ezt a szolgáltatást. Így az értesítőben megjelent árakat átlagosnak tekinthetjük".
Arra kérdésünkre, hogy miért van szükség a tanácsadó cégekre, hiszen a PTE különböző karainak oktatói körében rendelkezésre állnak a legkitűnöbb a szakemberek, akik - akár vállalkozásaikon keresztül is - levezényelhetnének egy projektet, azt a választ kaptuk, hogy a közalkalmazottak cégeinek foglalkoztatása nem lenne szabályos, a PTE közalkalmazottainak a munkaköri leírásában pedig nem szerepel ilyen horderejű pályázatok teljes lebonyolítása.
B. M. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elfogadta a 2026-os költségvetést a...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...
- Drogkereskedőket ítéltek el jogerősen...
- Egyre melegebbre fordul, napsütéses...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Hármas karambol történt a 6-os főút...
- Először értékelik pontozással a...
- Ma is pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Már több tízmillliót fizetett vissza...
- Elrajtolt a Mecsek-rali, a Pécs...