Százakat tesznek utcára az egyetemen

2008. június 12. csütörtök 15:15

Százakat tesznek utcára az egyetemen
Újabb elbocsátási hullámmal akarja enyhíteni nehéz gazdasági helyzetét a négymilliárdos hiánnyal küzdő Pécsi Tudományegyetem. Illés József a PTE orvosi karának szakszervezeti vezetője a Pécsi Újság.hu-nak azt mondta: gyakorlatilag elkerülhetetlen, ám számukra érthetetlen a leépítés. Most azért harcolnak, hogy más formában tovább alkalmazzák a elbocsátandó dolgozókat.

Mint azt a érdekvédelmi szervezet képviselője hozzátette: a mostani kirúgásokat is a spórolás indokolja, tudomása szerint. Javarészt a klinikán dolgozó, egyébként kisebb keresetű szakmunkásokat, egészségügyi dolgozókat, kisebb részben orvosokat érinti a júliussal minden bizonnyal már be is fejeződő csoportos leépítés - tette hozzá.

Mint megtudtuk, az elmúlt napokban kapta kézhez a szakszervezet az erről szóló értesítést, amely Illés József szerint több érthetetlen pontot tartalmaz.

"A rektor úr által aláírt levélből gyakorlatilag az derül csak ki, hogy ezeket az embereket az egyetem az utcára küldi, hiszen nem kínál semmilyen alternatívát a dolgozóknak a folytatásra" - mondja.

Hozzátette azt is: gazdaságossági számításokról és hatástanulmányról nem tud, így az sem biztos, hogy a kirúgások megtakarításokat jelentenek.

Illés József ezzel kapcsolatban elmondta még, nyilvánvalóan az elbocsátások után is el kell látnia a klinikának az alaptevékenységeket - mint például a konyhai munkák, vagy éppen a mosodák működtetése - így érzése szerint csak a feladatok kiszervezése áll a háttérben.

Most azt szeretné elérni a szakszervezet, hogy a majdani külső vállalkozások továbbra is foglalkoztassák az egyetem által feleslegesnek ítélt munkatársakat.

Ezért tizenöt napon belül tárgyalóasztalhoz ül az intézmény vezetése és a szakszervezet. Ezután derülhet csak ki, hogy pontosan mi lesz a jelentős számú alkalmazott sorsa.

Képünkön az érintett dolgozók egy részének munkahelyéül szolgáló 400 ágyas klinika.

K. Z. - Fotó: Dittrich Éva