Péterffy Attila, Pécs polgármestere beszédet mond a pécsi Emberi Jogi Fesztivál megnyitóján
2025. szeptember 24. szerda 14:22

Sajtótájékoztatón jelentette be szerdán Péterffy Attila, Pécs polgármestere, hogy elfogadta a szervezők meghívását, így részt vesz és beszédet mond a pécsi Emberi Jogi Fesztivál nyitóeseményén. Azt, hogy a rendezvénysorozat zárásaként sorra kerülő, a rendőrség által betiltott Pécs Pride-on is jelen lesz-e jövő szombaton, még nem döntötte el.
"Én egy olyan város vezetője szeretnék lenni, ahol természetes, hogy mindenki aki akar, bátran élhessen a törvény adta jogaival, lehetőségivel, és mi ennek biztosítsuk a kereteit. Ha bárki úgy érzi, hogy meg kell szólalnia, akkor a társadalmi párbeszéd mentén legyen meg erre a lehetősége", ezzel a saját magától származó idézettel indította sajtótájékoztatóját Péterrffy Attila, amit az első, 2021-es Pécs Pride kapcsán fogalmazott meg.
Pécs polgármestere ezt követően emlékeztetett arra, hogy sem az első, sem az azt követő három pécsi felvonuláson nem vett részt, mert úgy gondolta, hogy azon a politikának nincsen helye.
Hozzátette, az Alaptörvény és a gyülekezési törvény tavaszi módosítása után viszont azonnal tudta, hogy idén, ha lesz fesztivál és felkérést kap, azon részt fog venni, mert neki politikusként is ki kell állni a meggyőződése mellett, s a gyülekezési törvény szigorítása ellen szót emelni - ezért kedden levélben közölte a szervezőkkel, hogy elfogadja az invitálást és beszédet mond az esemény nyitórendezvényén.
Újságírói kérdésre válaszolva Péterffy Attila úgy fogalmazott, még nem döntötte el, magán a felvonulás is részt vesz-e szombaton.
Elmondta azt is, a rendőrséggel az önkormányzat nem egyeztetett, s ez nem is szükséges, mivel a Pécs Pride szervezésében a város semmilyen módon nem vett részt.
Pécs polgármestere végül arról is szólt, hogy megítélése szerint a jogi helyzet egyértelmű: miután a rendőrség betiltotta a felvonulást, s a döntést a Kúria is helybenhagyta, aki azon részt vesz, szabálysértést követ el, s akár büntetésre is számíthat.
Képünk archív felvétel.
M. B. - Fotó: pixabay.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Január 4-ig ingyen parkolhatunk Pécsett
- Több mint négyszázszor riasztották a...
- Így ment szakmányban az átverés a...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Pécsi arcok: Dr. Kellermayer Miklós
- Beindult a „fogyi-láz" Pécsett is, ám...

