Pécsi módi: húszéveseknek csak négy év jár fegyveres rablásért
2012. január 17. kedd 16:23
Jogerősen négy-négy évre enyhítette a Pécsi Ítélőtábla kedden annak a két fiatalembernek a börtönbüntetését, akik tavaly márciusban légfegyverekkel kiraboltak egy benzinkutat Siófokon, s emiatt az elsőfokú bíróság hét-hét évre ítélte őket.
A táblabíróság Makai Lajos vezette büntetőtanácsa az ügyben első fokon eljáró bírósággal megegyezően a húsz éves vádlottakat társtettesként fegyveresen elkövetett rablás miatt marasztalta el. Ugyanakkor fiatal korukra, büntetlen előéletükre és arra tekintettel, hogy a légfegyverek alkalmatlanok voltak súlyos sérülés okozására, csökkentette a szabadságvesztésük időtartamát.
A fiatalemberek 2011. március 6-án egy ismerősük házában vendégeskedtek. Több üveg pezsgőt megittak, egyikük serkentő és nyugtató hatású gyógyszereket is bevett, majd a nappaliban talált légfegyverekkel játszottak. Az egyik vádlott hajnalban elhagyta a házat, hogy cigarettát vásároljon a közeli benzinkútnál. Amikor visszatért, társával elhatározták, kirabolják a töltőállomást.
Fogták a fegyvereket, a benzinkútra mentek, ahol az eladótól negyvenezer forintot követeltek. Az alkalmazott a kasszát kinyitva a pultra helyezte, abból a vádlottak 27 500 forintot vettek ki, majd visszamentek ismerősük házába. Ott a zsákmányt elfelezték, a pisztolyokat visszatették a helyükre és távoztak. A rendőrség egy napon belül elfogta őket és eljárást indított ellenük.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Óránként akár száz hullócsillagot is...
- Ismét elhalasztották a szombatra...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Egyre melegebbre fordul, 32 fok is...
- Október 15-ig kézbesíti a posta az...
- Újra felszáll a füst Mohácson,...
- Egy négyemeletes lakóház szigetelése...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Kölyökkutyákat mentettek ki a tűzből...