Pécsi arcok (10.): Gráf Csilla lehúzza a redőnyt?

2008. február 02. szombat 00:49

- Hogyan és hol is indult színészi pályafutása?
- Tizennyolc évesen kerültem a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz, húsz esztendeje indult ott egy színészképző tanfolyam. Ötszáz jelentkező közül végül - kilenc társammal együtt – sikerült is felvételt nyernem az akkor még Csákányi Eszter, Jordán Tamás nevével fémjelzett társulathoz. Meg kell jegyeznem, a színművészeti főiskolára hat próbálkozás után sem tudtam bejutni. A somogyi megyeszékhelyen aztán évekig játszottam, de az álmom mégis az volt, hogy Pécsett - ott ahol éltem, ahol végeztem iskoláimat – lehessek egyszer színész. Ez akkor vált valósággá, mikor a pécsi Nemzetiben üresedés lett - Balikó Tamás pedig örömmel fogadott.

- Milyen darabokban láthatta a pécsi közönség?
- Egy bemutatkozó szerep után rövid idővel már Móricz Zsigmond Rokonokjában játszhattam a főszerepet – oldalamon Besenczi Árpáddal -, majd sorra jöttek a további címszerepek: évente úgy öt ilyet kaptam. A legkedvesebb darabom mind közül Molnár Ferenc Üvegcipője volt, a darabbal a szegedi színházi találkozóra is meghívtak bennünket. Általában romantikus szerepeket játszottam, talán mert alkatomhoz, személyiségemhez is ez a karakter áll a legközelebb.

- Pécsett utoljára 2006-ban, a Harmadik Színház előadásain láthattuk. Ekkor azonban már Budapestről járt vissza a baranyai megyeszékhelyre. A váltásnak mi volt az oka?
- A szerelem. A Budapesti Kamaraszínháznál - ahol most már csak vendégszínész vagyok - még szerződésem se volt, de már akkor tudtam, hogy felköltözöm. Maksa Zoltánnal (a humoristával – a szerk.) hét évvel ezelőtt ismerkedtem meg, s három esztendeje házasodtunk össze. Tulajdonképpen az egyik közös barátnőnknek köszönhetjük találkozásunkat. Különös egy történet ez: Zoli és én is azzal kerestük meg őt, hogy mondjon valakit, aki a "láthatáron" van. Majd megkérdezett mindkettőnket, ki lenne az ideális partner számunkra, s mikor megvolt a válasz, közölte velünk: minket egymásnak teremtettek...

- Hogyan élte meg a váltást?

- Minden színész Pestre vágyik, sokan ugyanis úgy gondolják, hogy ott majd valami nagy dolog történik velük. Aztán végül általában semmi sem lesz a nagy tervekből. Úgy gondolom, az a szerencsés, akinek sikerül bekerülnie egy televíziós sorozatba, mert ma már csak így szerzehet igazi elismerést egy színművész. De ebből a szempontból én kivételes helyzetben vagyok, bennem ugyanis nincs olyan sok ambíció, mint sok kollégámban, s magam léptem ki a társulatból azért, hogy a kislányommal otthon lehessek. A színházat most már csak hobbiból csinálom. De a fővárosban jöttem rá arra is, hogy egészen más érzés Pécsett, egy gyönyörű városban, annak egy csodálatos ékszerdobozában fellépni, mint Pesten: Pécs ugyanis valóban kényezteti a színházát. Arról nem is beszélve, hogy Budapesten nincsenek olyan közösségek, mint a vidéki színházaknál, itt a munka után mindenki hazamegy, nem alakulnak ki barátságok sem.

- Édesapja ismert politikus: Gráf József mezőgazdasági miniszter. Az ő ismertsége, és munkája mennyire befolyásolta karrieréjét?
- A pályafutásom kezdetén alig volt ismert ember, s bár már akkor is politizált, én mégis egy vele ellentétes politikai nézetet valló színtársulathoz kerültem. Később, mikor Pécsett léptem színpadra, ő velem dicsekedett, s azzal, hogy milyen híres a lánya. Úgy gondolom, mindent egyedül vívtam ki magamnak, ráadásul apa mindig is távol tartotta a családot a munkájától.

- Gyakran jár haza, Pécsre?
- Több mint egy éve, kislányom születése óta nagyon sok minden megváltozott az életünkben. Jelenleg minden Pesthez, és a pestszentimrei otthonunkhoz köt. A kislányom miatt egyelőre nehezen tudunk kimozdulni, ráadásul a férjem legtöbbször hétvégén dolgozik, így hát kicsit problémás a családi összetartás. Édesapám ugyan rendszeresen meglátogat, de Pécsett élő testvéreimmel - a nagyobb ünnepeken kívül - főképpen nyáron, a balatonboglári közös nyaralónkban tudunk csak találkozni. Ám nem szakadt meg a kapcsolat a pécsi barátokkal sem.

- Tervek a jövőre nézvést?
- Szerintem kétféle színésznő van: az egyik kategóriába azok tartoznak, akik a szülés után rögtön visszamennek dolgozni, mert a színház nélkül otthon különben megbolondulnának. A másik típus viszont attól boldog, hogy több időt tölthet a családjával, gyermekével. Még nem döntöttem el, hogy visszatérek-e a pályára, egyelőre főállású anya vagyok. A váltás csak azért nehéz, mert amikor a családnak felvetettem azt, hogy pályát módosítanék - a színház mellett elvégeztem a művelődésszervezői szakot is –, ebbe nem nagyon akartak beletörődni, legjobban pedig édesapám tiltakozott az ötlet ellen.