Pécsett is megrendezik a Városok az Életért programot
2012. november 28. szerda 17:22
A Városok az Életért mozgalom a római székhelyű, hazánkban is jelen lévő Sant'Egidio közösség kezdeményezésére jött létre éppen tíz évvel ezelőtt. A kezdeti nyolcvanról mára öt kontinens nyolcvanhét országának 1554 városára terjed ki a mozgalom.
A csatlakozó városok a november 30-i emléknapon valamilyen jól látható gesztussal fejezik ki azon óhajukat, hogy a halálbüntetés tűnjön el az emberiség történelméből - ismertette a pécsi önkormányzat sajtóosztálya.
Mint közleményükben írják, a nagy európai fővárosok: Bécs, Berlin, London, Madrid Párizs, Róma mellett távoli földrészek kisebb és nagyobb városaiban világítanak ki különleges módon egy-egy középületet, műemléket, rendeznek tudományos és kulturális programokat.
Ezzel akar a mozgalom hitet tenni amellett, hogy a halálra nem lehet a halál, az erőszakra az erőszak a válasz; ezzel akarja kinyilvánítani bizalmát civilizációnk, emberségünk és jogrendünk ereje iránt, amely a megtorlásnál hatékonyabban képes megvédeni a társadalmat, és benne különösen az ártatlanokat mindenféle erőszakos cselekménytől.
Ezzel akarják a remény jelét adni, hogy lehetséges kiiktatni az emberiség eszköztárából ezt a kegyetlen büntetési nemet, amint egykor sikerült felszámolni a rabszolgaságot is.
November 30-án 16.30 perckor a kezdeményezéshez kapcsolódva a Zsolnay Kulturális Negyed Pirogránit udvarában kivilágítják az egyik pirogránit kéményt. Beszédet mond dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő és Nagy János, a pécsi Sant'Egidio Közösség felelőse - tudatta a városházi kommüniké.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Több mint tizennyolcezren...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Így vert át a palánkon egy pécsi...
- Az alagútban rekedt egy kamion,...
- A pécsi önkéntes mentők is segítik az...

