Páva: megindul a szakmai munka a Pannon EGTC-ben
2012. április 26. csütörtök 16:05
Újabb tagok csatlakoztak a 2010-ben létrejött Pannon Európai Területi Társuláshoz (Pannon EGTC) - derült ki a szervezet Pécsen rendezett közgyűlésén csütörtökön.
Mint azt a Pannon EGTC elnöke, Páva Zsolt az ülés előtt az MTI-nek elmondta, egy 2010 augusztusában elindult folyamat ért véget azzal, hogy a Fővárosi Törvényszék márciusban bejegyezte a Pannon EGTC-t, az Európai Unió 27. ilyen típusú együttműködését.
Hozzátette: ezzel elindulhat a szakmai munka is, így a jövőben projektterveket fogalmaznak meg a tagok annak érdekében, hogy a 2014-ben megnyíló, összesen 11,7 milliárd eurós fejlesztési forrásra mielőbb be lehessen adni a pályázatokat.
A tavalyelőtt 49 magyar önkormányzat és egy szlovén - a lendvai - önkormányzat részvételével megalakuló szervezethez a csütörtöki közgyűlésen csatlakozott két új szlovén partner Moravske Toplice és Ptuj, a baranyai önkormányzat, a Pécsi Tudományegyetem, a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint újabb stratégiai fontosságú magyar városok: Beremend, Siklós, Siófok és Villány. Az ülésen megfigyelőként Horvátország is képviseltette magát.
Az Európai Területi Társulás (angolul: European Grouping of Territorial Cooperation - EGTC) olyan európai területi együttműködési csoportosulás, amely az abban résztvevő önkormányzatoknak lehetőséget nyújt a határon átnyúló, transznacionális vagy régiók közötti együttműködések létrehozására. A kormany.hu adatbázisa szerint jelenleg összesen kilenc Európai Területi Társulás működik hazai szereplők részvételével.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lesz végre wifi a pécsi IC-n, de...
- Orbán Viktor: Brüsszelben azon...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Több mint tizennyolcezren...
- Megérkezett az olimpiai láng Pekingbe
- Bencsik Tamara bepisilt félelmében
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...

