P. Lászlót aljas indokból elkövetett emberöléssel és kifosztás bűntettével gyanúsítják
2012. december 29. szombat 14:54
Vádemelési javaslattal továbbította a Baranya Megyei Főügyészségnek Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásának aktáit a rendőrség. P. Lászlót aljas indokból elkövetett emberöléssel és kifosztás bűntettével gyanúsítják - erősítette meg a gyanúsított kirendelt ügyvédje szombaton.
Sólymos Sára elmondta: a rendőrség a napokban zárta le a nyomozást, az iratismertetést december 19-én tartották Pécsett. Ezen P. László is részt vett, akit hamarosan visszaszállítanak a fővárosi Kozma utcai börtönbe, ahol egy korábban kiszabott jogerős büntetését tölti. Az ügyvéd hozzátette: a vádemelési javaslat az eredeti gyanúsításnak megfelelő. Sólymos Sára szerint miután kiemelt ügyről van szó, várhatóan rövid időn belül elkészül a vádirat, és már február végén megtarthatják az első tárgyalást. Bándy Kata 25 éves rendőrségi pszichológus július 8-án hajnalban egyedül, gyalog indult haza egy pécsi sörözőből, de otthonába nem érkezett meg.
Holttestét július 11-én délután találták meg a Délibáb utcában, egy bokros területen.
A rendőrök a helyszíni szemle során megállapították az idegenkezűséget, és a nyomozást aljas indokból elkövetett emberölés miatt rendelték el. Július 14-ére azonosították a gyanúsítottat P. László személyében. Egy napon át üldözték, majd július 15-én fogták el. Július 17-én P. László a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon tartott hétórás kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett.
Másnap a Pécsi Városi Bíróság aljas indokból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt elrendelte a férfi előzetes letartóztatását. Dakos József, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője július 21-én tartott sajtótájékoztatóján közölte: a férfi egyedül követte el tettét.
A gyanúsított azt mondta, hogy szintetikus kábítószert fogyasztott a tett éjszakáján, és a drogra alkoholt ivott - közölte akkor Dakos József. Augusztusban az igazságügyi orvos és pszichológus szakértők egyértelműen megállapították, hogy P. László "semmiféle beszámítási képességkorlátozásban nem szenved, semmilyen módon nem korlátozott a cselekmény társadalomra való veszélyességének felismerésében, teljes mértékben beszámítható". A szakértők bódult állapotot sem állapították meg, szerintük kábítószer- vagy italfogyasztás sem befolyásolta beszámítási képességét.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Vandál pusztítás a Barbakánnál:...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Pécsi kórházban látták utoljára a...
- Több mint ezer tartalékos tett esküt,...