Orbán Viktor szerint Mellár Tamás emlékeit jól láthatóan megzavarta az idő múlása

2020. március 03. kedd 10:18

Orbán Viktor szerint Mellár Tamás emlékeit jól láthatóan megzavarta az idő múlása

A függetlenként indult, azóta az MSZP-P parlament frakciójában működő Mellár Tamás az elmúlt tíz év sikereiről kérdezte Orbán Viktor kormányfőt hétfőn az Országgyűlésben. A választ aligha tette zsebre. 

 

 

 

Mellár Tamás azt mondta, falusi, kommunistaellenes, kulák parasztcsaládból származik, ehhez képest mégis diplomát szerzett és egyetemi tanár lett. A rendszerváltás után azok lettek egyetemi hallgatók, akik értelmiségi családokból jöttek, a szegényparaszti családokból nem tudtak felzárkózni - közölte.

Szerinte az elmúlt 10 évben sem a demográfia, sem az oktatás, sem az egészségügy területén nem történt lényeges javulás. A gazdaság területén vannak eredmények, de 1996 és 2006 között nagyobb volt a gazdasági növekedés és nagyobb volt az egy keresőre jutó reálkereset is - tette hozzá. Mire alapozza a miniszterelnök azon kijelentését, hogy ez a tíz év volt az elmúlt 100 évben a legsikeresebb? Csak nem arra, hogy 2010 után az országgyűlési képviselők vagyona a hatszorosára nőtt? - kérdezte.

Orbán Viktor szerint "az idő múlása jól láthatóan megzavarja az ember emlékeit", hiszen a képviselő által "feldicsért" kommunista rendszerben a fiatalok kevesebb mint 10 százalék ment felsőoktatásba, most meg 30 százalékuk megy. Azt akarja elmesélni, hogy az volt a jó világ? - kérdezte.

Mellár Tamás szerint a két időszak nem hasonlítható össze, a diploma értéke magasabb volt akkor, azáltal vezető értelmiségi pályára lehetett jutni. Ma, amikor az egyetemre járás tömegessé vált, a felsőoktatás a régi középiskola helyét és szerepét vette át - magyarázta.

Orbán Viktor válaszában felidézte Mellár Tamás egy 2011-es elemzését, miszerint a Nemzetközi Valutaalappal kötött szerződés nélkül bedőlhet a magyar gazdaság, de ez nem reális forgatókönyv, ugyanis a szerződésnek nincs alternatívája. Gratulálok! - zárta felszólalását.

EQM