Októberben rendezik a Komlói Amatőr Színházi Találkozót

2022. május 27. péntek 18:00

Októberben rendezik a Komlói Amatőr Színházi Találkozót

Tíz magyar nyelvű, a Kárpát-medencéből várt produkciót válogatnak be az október 20. és 23. között immár nyolcadik alkalommal zajló Komlói Amatőr Színházi Találk 

 

ozó (KASZT) versenyprogramjába - derült ki a rendezvény pénteki sajtótájékoztatóján, Komlón.

A rendezvény fővédnöke, Hoppál Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára közölte: a KASZT az indulása óta élvezi a szakma és a kormányzat komoly támogatását, utóbbi anyagi értelemben is mindig megvalósult, idén is 10 millió forinttal segítik a rendezvény létrejöttét - mondta.

Hoppál Péter úgy vélekedett, a KASZT példája jól mutatja: a cselekvő közösségek alkotóművészeti, közösségi programjai megteremtik a kultúra és a kultúrafogyasztás talapzatát, nekik köszönhetően vidéki helyszíneken is hozzájuthatnak az emberek a

magas minőségű kultúrához.
Úgy fogalmazott, az ilyen alulról szervezett minőségi programok - mint amilyen a KASZT is - "köldökzsinórt képez a magaskultúra és a tömegkultúra között".

Kiemelte: jó példa a KASZT arra is, hogy a közművelődésben dolgozó szakemberek miként tudják bevonni az embereket a művészeti értékek létrehozásának folyamatába.

Az államtitkár azt mondta, a kormányzat továbbra is - ha lehet az eddigieknél is hangsúlyosabban - támogatja azt a folyamatot, amelynek keretében mindazok az emberek is hozzájuthatnak minőségi kulturális programokhoz, akiknek ez máskülönben nehezen lenne kivitelezhető.

Polics József (Fidesz-KDNP), Komló polgármestere kiemelte: a KASZT sikerét az biztosítja, hogy lelkes, szenvedélyesen dolgozó csapat tartja kézben, befogadó, érdeklődő közönséggel rendelkezik, a kormányzat támogatja az eseményt, s megfelelő infrastruktúrával rendelkezik a találkozó lebonyolításához.

Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgató-főrendezője, a KASZT fesztiváligazgatója azt mondta, hogy a rendezvénynek társadalomépítő szerepe van és különleges értéket képvisel.

Közölte: a találkozót azért ősszel rendezik meg, mert a korábbi időszakban a pandémia miatt kevesebb lehetőségük volt az alkotómunkára az amatőr társulatoknak.

Elmondta, várhatóan tíz csoport adhatja elő produkcióját a találkozón, arra az egész Kárpát-medencéből várják a magyar nyelvű társulatok elektronikus úton történő jelentkezését hétfőtől.

A zsűrit idén is Pataki András Jászai-díjas rendező, a fesztivál igazgatója, Németh Ákos József Attila-díjas drámaíró, Regős János rendező, a Magyar Szín-Játékos szövetség elnöke alkotja, hozzájuk csatlakozik egy későbbiekben megnevezett színész - mondta a fesztiváligazgató, hozzátéve: várhatóan szeptemberben hirdetik ki a találkozó programját.

Az OFF-programok között lesznek színházi és - a többi között külföldi - zenés rendezvények - tette hozzá.

Fajcsi Ferenc, a szervező komlói Súgólyuk Egyesület elnöke, rendező, a KASZT házigazdája arról szólt, hogy a KASZT idén várhatóan ismét nemzetközivé válik.

MTI