Nyílt levelet írt a pécsi középiskolai tanároknak a KiHa
2013. március 26. kedd 12:31
A sajtóhoz is eljuttatta a PDSZ Civil Közösségek Házában tartott tájékoztató fórumán felolvasott nyílt levelét a pécsi Középiskolai Hálózat, melyet a közelgő pedagógussztrájk kapcsán fogalmaztak meg. Az alábbiakban közöljük:
"Kedves Tanáraink!
Ideje tiszta vizet öntenünk a pohárba. Igen, közoktatási reformra szükség van.
Miért gondoljuk mi is így? Mert nem értünk egyet azzal, hogy a mai gyerekekben, családokban, vagy a tanárokban lenne a hiba, amikor a műveletlenségünkre, fegyelmezetlenségünkre panaszkodnak. Ma túlnyomó többségünk nem szeret iskolába járni, csökkent szüleink bizalma is az intézmények iránt és a pedagógusok lelkesedése, elhivatottsága is egyre inkább fényét veszti. Nem hisszük, hogy bennünk van a hiba, amikor az iskolából hazaérve pozitív élmények helyett sokkal többet tudunk mesélni az iskolai konfliktusokról, méltatlan helyzetekről. Értetlenül állunk mi is azelőtt, hogy miért is esik olyan nehezünkre az olvasás, miért fogy el a kreativitásunk, zárkózunk el az új tudás elől. Évről évre halljuk tanárainktól, hogy egyre kezelhetetlenebbek, műveletlenebbek vagyunk. Mi pedig egyre kevesebb olyan tanárral találkozunk, akin látszik, hogy élvezettel tanít, fel tudja kelteni az érdeklődésünket, meg tudja szerettetni a tantárgyát.
Mindezeket a problémákat annak az elavult oktatási rendszernek a számlájára írtuk, amely már régen megért volna az újításra.
És megérkezett a várva várt reform. Vagy mégsem? Úgy érezzük nem reform született, hanem a fent emlegetett problémákra válaszként a minisztérium megregulázza az intézményeket, a pedagógusokat, családokat és diákokat. Előremutató reformok helyett mintha büntetné az egész köznevelési szférát, szigorral, terheléssel, elvonásokkal, központosítással, kényszernyugdíjazással, elbocsátásokkal, a szakmai egyeztetéseket félvállról vevő kerettanterv módosításokkal, a magánélet, a családi élet és a tanári becsület megsértésével.
Az oktatás világszerte forradalmi változásokon ment át, amiből azonban a magyar iskolákban szinte semmit sem lehetett érezni, és az új köznevelési törvényen is átsüt egy valamikor talán érvényes, de ma már semmire sem használható pedagógiai gondolkodásmód. Amit rá akarnak erőltetni az iskolákra, az nem nevel önállóan gondolkodó, kreatív embereket, elveszi a pedagógusoktól a kezdeményezés lehetőségét, a tanítás örömét, nem segíti a társadalom, az ország fejlődését.
Egyszóval: korszerűtlen.
A jelenlegi oktatáspolitika túlterheli és semmibe veszi a pedagógusokat. Ma a pedagógus létbizonytalanságban él, nem biztos a státusza, a fizetése, ugyanakkor rengeteg elvárásnak kell megfelelnie. Ami biztos, hogy a terhei növekednek, és még e terhek kompenzációját sem kapják meg, szakmai támogatásra végképp nem számíthatnak.
Az elmúlt időben sok tanárunk bizalmát szereztük vissza azzal, hogy bebizonyítottuk, nem boldog csecsemőkorunk álmát alusszuk ma is, hanem igenis látunk, hallunk, gondolkodunk és képesek vagyunk véleményünk megformálására. Szeretnénk elérni, hogy ez a bizalom helyreálljon mindenki között, aki ebben a kérdésben érdekelt. Nem utolsósorban közöttünk, diákok, pedagógusok, szülők és a köznevelési törvényt kidolgozó minisztérium között. Ehhez azonban fel kell vállalni a küzdelmet, nem csak nekünk, hanem a pedagógusoknak is!
Az összefogás reményében, üdvözlettel,
pécsi Középiskolai Hálózat"
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Beszámolt a rendőr-főkapitány Baranya...
- Jót tett az eső a földeknek, enyhült...
- Minden buszra és vonatra vonatkozik a...
- Árokba hajtott egy teherautó...
- Papok szüleit látta vendégül Felföldi...
- Orbán Viktor: az európaiak álmát...
- Halálra gázoltak egy idős asszonyt...
- A Keltiből induló egyik pécsi IC...
- Nem kell félni az ártalmatlan...