Nem tudott belenyugodni a szakításba egy pécsi férfi
2025. július 07. hétfő 16:50

A Pécsi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy 24 éves férfi ellen, aki párjával szakított, a szakításba azonban nem tudott belenyugodni és zaklatta a sértettet.
A vádirat szerint a vádlott és a sértett között 2024-ben néhány hónapig szerelmi kapcsolat állt fenn. Kapcsolatuk megromlott, szakítottak, amit a vádlott nem fogadott el, és a szakítás után zaklatni kezdte a sértettet.
A vádlott férfi 2024. május és augusztus között telefonon hívogatta volt párját, aki letiltotta őt, a vádlott azonban a hívásokkal letiltását követően sem hagyott fel.
2024 júniusától a vádlott a sértettet munkahelyén is többször felkereste, hol kérlelte, hol indulatosan fenyegette őt. Többször autózott el a sértett háza előtt és addig dudált, amíg a nő nem ment ki a házból. 2024 szeptemberére a vádlott magatartása egyre fenyegetőbbé vált, többször megjelent a sértett munkahelyén, őt megöléssel, agyonveréssel fenyegette.
Mivel a sértett a telefonhívásokat már nem fogadta, szöveges üzeneteket küldött neki, melyekben a nőt számon kérte, szidalmazta, máskor pedig kérlelte, hogy fogadja vissza.
A vádlott magatartása a sértettet megrémisztette, ezért kérte távoltartás elrendelését.
A Pécsi Járásbíróság 2025 februárjában távoltartást rendelt el a vádlottal szemben azzal, hogy a sértettet semmilyen módon nem keresheti, nem veheti fel vele a kapcsolatot.
A vádlott cselekményeivel háborgatta a sértettet, önkényesen beavatkozott magánéletébe, és többször személy elleni erőszakos cselekménnyel is megfenyegette őt.
Cselekményeivel a zaklatás vétségének két különböző elkövetési magatartását is megvalósította, ezért őt a Pécsi Járási Ügyészség két rendbeli, fenyegetéssel, illetve háborgató magatartással elkövetett zaklatás vétségével is vádolja.
Az ügyészség vádiratában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta a férfival szemben.
Forrás: Baranya Vármegyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Egy méterrel emelkedik a Duna...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Két baranyai tóba is érkezett...
- Nem lesz többé Kikelet: bezár a...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Száz hónapja dogoznak a pécsi...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...