Nem tartották tiszteletben az ünnepet - Mellár-MSZP-hívők tomboltak húsvétkor?
2018. április 03. kedd 09:41

Több pécsi buszmegállót is megrongáltak csak azért, mert fideszes jelölt plakátját látták, de nem kímélték a hetek óta komoly nyomás alatt tartott LMP-seket sem - írja a pecsma.hu .
Mindezt a magát kereszténynek valló MSZP-Párbeszéd független jelöltjének, Mellár Tamásnak a támogatói tehették, hiszen az ők tekintik ellenségnek az LMP-t és a Fideszt. Mint ismert, Mellár képtelen lenne Pécsett élni, nem bírja elviselni a várost, és mellszélességgel kiállt a liberális Soros György által szorgalmazott migránsbetelepítés mellett és maga is dolgozott Soros egyik cégének.
hirdetés
Bár az MSZP-sek szerint sem nyomoznak Pécsen, mert nincs semmilyen bűncselekmény, az önkormányzat szerint ráadásul a közvilágítás is jóval olcsóbb mint korábban, mégis egy húsvétvasárnap terjesztett MSZP-s szórólapon ennek az ellenkezőjét akarják hamisan elhitetni. Az egykori az állampárt, az MSZMP jogutódjának kiadványában azt is írják, hogy a Zsolnay-gyár szír mágnása által beperelt volt dolgozóknak kell kártérítést fizetniük, holott ezt átvállalta az őket átvevő vállalat. De azzal a hamis hírrel támadják a kerítést megépítő, Brüsszellel a bevándorlás miatt folyamatosan kemény vitát vállaló kormányzati jelöltet, hogy ő telepíti be a migránsokat, de Mellár állt ki a bevándorlók kötelező betelepítése mellett.
A magát előszeretettel kereszténynek beállító Mellár Tamás MSZP-s hívei tehát nem tarthatták tiszteletben a kereszténység egyik legfontosabb ünnepét.
Ráadásul uszító rombolást is végrehajtottak - vélhetően - az aktivistái: kötelet tettek Csizi Péter fideszes jelölt nyakába, és több buszmegállót is szétvertek, miközben az sem érdekelte őket, hogy ezzel a köz vagyonát rongálják.
Sőt, a tombolásuk közben a Mellár által hetek óta diktált visszalépést elutasító jobbikos és LMP -s jelölt plakátjait is megrongálták. Mellár pedig nem is határolódott el a gyűlöletkeltő szórólapoktól, sem a rombolástól.
A jelek szerint tehát érzékenyen érintette Mellárt és csapatát, - amelyben úgy tudjuk, hogy a miniszterelnököt fejlövéssel fenyegető volt szocialista alelnök is helyet kap -, hogy kiderült, jelöltjük állt ki a legjobban az illegális migránsok kötelező betelepítése mellett és az is, hogy Mellár már az LMP-t hibáztatja előre, ha nem jön össze neki a parlamenti állás.
Érdekesség, hogy helyben Mellárt az MSZP azon egykori városi elnöke terelgeti, akit Szili Katalin a csokitolvajok közé sorolt Tóth Bertalan MSZP-s frakcióvezető mellett.
Ráadásul a mostanában csak "magánemberként" Mellár körül legyeskedő férfit korábban jogerősen pont azért ítélték el, mert valótlan tartalmú szórólapokat terjesztett.
Kerestük Csizi Pétert is húsvétkor, de a csütörtöki, politikamentes húsvéti fogadalmához tartva magát, nem kívánt nyilatkozni a húsvétkor.
Mellárról egyébként a Mecseki Betyár készített egy összeállítást mindössze a jelölt különböző megnyilatkozásaiból. Ebből kiderült, hogy miképpen buzdított a migránsok betelepítésére, vagy a györgytelepiek Pécsre való beköltöztetésére - amit aztán letagadott - , ahogyan a társasági adó megemelését is fontosnak tartotta - amit aztán szintén letagadott.
Mellár azt viszont nem tagadta, hogy képtelen lenne abban a városban élni, Pécsen, amelyet képviselni akar. Azt sem tagadta, hogy úgy alakítaná át az egészségügyet, amivel a gazdagoknak kedvezne, hiszen nekik több szolgáltatás járna.
Forrás: pecsma.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Új alkotásokkal gazdagodik a...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Fidesz-frakció: Gyurcsány...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Harminchárom rab készül idén...
- Idén is várja új hallgatóit a Pécsi...
- Egy kurd fodrász Pécsett: nemcsak a...