"Nem mi tettük tönkre a belvárost"

2009. május 11. hétfő 19:28

Éppen öt évvel ezelőtt nyitott meg az Árkád Bevásárlóközpont Pécs szívében. A városhoz képest túlméretezett, így a teljes, Eszéktől Kaposvárig, Szekszárdig terjedő régióban élők kiszolgálására épített, óriási létesítmény az elmúlt időszakban a belvárosi boltosok életét olyannyira megkeserítette, hogy - sokak szerint részben a beruházás miatt - elnéptelenedtek a korábban emberektől és üzletektől hemzsegő sétálóutcák. Erről is beszélgettünk a négy éve Pécsett kinevezett centermenedzserrel, Beledi Ritával.

- A recesszió óta még látványosabban dőlnek be és ürülnek ki sorra a Király utcában és a Ferencesek utcájában lévő üzlethelyiségek, s ismét erősödnek a hangok: mindennek oka maga az Árkád, amelyet a belváros szívében építettek fel.
- Annak idején a befektetők éppen azért szemelték ki ezt a területet, mert központi elhelyezkedése révén óriási embertömeg érinti akarva akaratlanul. Bár a kezdetekben még nem én voltam a centermenedzser, korábban nyilván azért járult hozzá a városvezetés is a felépítéséhez, hogy a pécsiek érdeke is érvényesülhessen, miközben a befektetők is megtalálják számításaikat. Tény: az Árkád központi helyzete átjáróház funkciót is ad neki, ideális parkolási feltételei pedig arra predesztinálják, hogy a vásárló ne egy sétálóutcában, az amúgy is méregdrága utcai parkolóhelyétől száz méterekre költse el a pénzét. Nem mondanám azonban, hogy a központ teszi tönkre a belvárost, illetve pusztán ez a beruházás a felelős a belvárosban bezárt üzletekért. Az ECE-bevásárlóközpontok Európa számos pontján a városok szívében kapnak helyet, más településeken a város gazdái tudatosan megoldották ezt a problémát, gazdasági ösztönzők felhasználásával.

- Az Árkád maga tehet-e valamit a folyamat ellen?
- A bevásárlóközpont üzemeltetőinek nem ez a feladatuk. Nekünk a bérlőink és a vásárlóink igényeit kell szem előtt tartanunk, előbbiek pedig nem vennék jó néven, ha a sétálóutcákban található üzletek felvirágoztatására költenénk a befizetett díjaikat. Mivel azonban a belvárosi üzletek nem képviselnek jelentős konkurenciát számunkra, biztosan nem elleneznénk a városvezetés, vagy a vagyonkezelő ilyen irányú erőfeszítéseit, ha lennének. Bérleti díjak csökkentésével, speciális kínálatú üzletek támogatásával, revitalizált közterületekkel, barátságosabb parkolási díjakkal nyilvánvalóan működőképesek maradnának a sétálóutcák.

- Újra a vészharangot kongatták nemrég a pécsi boltosok, amikor híre ment: még bővítik is az Árkádot, s újabb üzleteknek szorítanak helyet az épületben.
- Erre azt mondom: szinte minden üzlethelyiségünkre van már várólistás, nem egy esetben pécsi jelentkező, így tisztán látszik: elbírnánk a bővítést, most azonban a válság miatt óvatosabbak vagyunk és még nem kezdünk hozzá az alagsori bérlemények kialakításához. A vészharang kongatása kapcsán megemlítem: a boltosok szívesen jöttek, s ma is szívesen települnek meg a bevásárlóközpontban, hiszen számukra is egyértelmű, hogy ekkora méretű és ilyen adottságokkal rendelkező helyszín nemcsak Pécsett, de az országban is kevés helyen akad.

- A láthatóan jól működő Árkádról üzleti részleteket is megtudhatunk? Befektetett összeg, megtérülés, éves árbevétel, profit...?
- Büszkék lehetünk arra, hogy a recesszió nem okozott akkora megrázkódtatást bérlőinknek, mint ahogy az más bevásárlóközpontoknál megfigyelhető. Igaz, az idei első negyedévet itt is a visszaesés jellemezte, de ez az országos szintnél enyhébbnek tekinthető. Pénzügyi részleteket nem árulhatok el, de annyit igen: most húsvét előtt volt olyan nap, hogy több mint ötvenezer ember fordult meg a bevásárlóközpontban. Általánosságban elmondható: az ekkora beruházások 7-10 év alatt termelik vissza a befektetett pénzt - e tekintetben pedig nem állunk rosszul. (Annak idején 25 milliárdos költségről cikkeztek a lapok - a szerk.). Azt is el tudom mondani: árbevételünk, látogatottságunk az ország többi bevásárlóközpontjához képest kimagasló. Mindez azzal magyarázható, hogy közel s távol nincs ekkora méretű és bérlői összetétellel rendelkező centrum, így a kilencven perces vonzáskörzetből is érkeznek hozzánk látogatók. Hozzáteszem: a pécsi Árkád a 160 ezres városnak talán túl nagy lenne, azaz kevésbé lenne sikeres a régióból érkező vásárlók nélkül.


Korb Zoltán