Nem indítanak vizsgálatot a pécsi Kubatov-videó miatt
2012. december 20. csütörtök 20:22

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke nem indít vizsgálatot az internetre a hétvégén felkerült videó kapcsán, amely a Haza és Haladás alapítvány szerint a "Kubatov-listák" létezését igazolhatja.
Sajtóhírek szerint az adatvédelmi hatóság elnöke szűk egy nap alatt döntött, s elutasította a Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás Egyesület beadványát az újabb Kubatov-ügyben.
A Népszabadság honlapján megjelentek szerint Péterfalvi Attila a válaszában hangsúlyozta, hogy korábban már volt ezzel - legalábbis a pécsi esettel - kapcsolatban egy átfogó, az adatvédelmi biztos által lefolytatott vizsgálat.
Ez a vizsgálat, mint Péterfalvi Attila fogalmazott: "kiterjedt a számítógépen tárolt adatbázisok ellenőrzésére, külön vizsgálva a párttal nem rokonszenvezők esetlegesen fellelhető adatait. A párt az adatvédelmi biztos kérésének eleget téve on-line hozzáférést biztosított adatbázisához. Jóri András adatvédelmi biztos leszögezte, hogy a vizsgálat során alkalmazott szúrópróbaszerű tesztek alkalmával nem talált arra utaló jelet, hogy létezne pártszimpátia alapú, a Fideszt elutasító választópolgárokról nyilvántartás".
A NAIH elnöke szerint az új videofelvétel érdemben új tényt nem tartalmazott, ezért az ügyet nem vizsgálja - írta a Népszabadság.
Az Együtt 2014 választói mozgalom hétfőn közölte az MTI-vel, hogy az adatvédelmi hatóság vezetőjéhez fordulnak a Fidesz adatkezelése miatt. Mint írták: Kubatov Gábor pártigazgató, a Fidesz kampánygépezetének irányítója a videóban nemcsak elismeri mindazt, amit 2010 tavaszán, a választások előtti hetekben még tagadott, hanem dicsekszik vele; a 2009-ben a pécsi időközi polgármester-választáson készült belső kampányfilmből az derül ki: a "Kubatov-listák" igenis léteznek.
A mozgalom kifejtette: a Kubatov-lista kifejezés illegális adatbázisokat takar, azok ugyanis vélhetően nemcsak a legálisan gyűjtött és nyilvántartott választói adatokat tartalmazzák, hanem azokat is, amelyek rögzítésére, adatbázisba rendezésére sem az érintettek, sem a hatályos jogszabályok nem adtak felhatalmazást a Fidesznek. Az Együtt 2014 szerint ez felveti a különleges személyes adat kezelésére vonatkozó jogszabályok megsértését, ezért szerdán levélben fordultak Péterfalvi Attilához, az adatvédelmi hatóság vezetőjéhez fordultak.
A Jobbik hétfőn közölte, hogy a Fidesz "oktatófilmje" alapján személyes adattal való visszaélés és választás rendje elleni bűncselekmény miatt feljelentést tesz.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Vandál pusztítás a Barbakánnál:...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Mohácsi drogdílert kapcsoltak le a...
- Repültek a kukák, dőltek a leanderek...