Negyven hektáron szépül a város
2008. február 24. vasárnap 20:18

A legtöbb pécsi lakost érintő program a közterek és parkok megújítását célozza meg, s bár más EKF-fejlesztések jelentős kockázatot rejthetnek, a Pécs2010 Menedzsment Központ igazgatója, Merza Péter szerint ebben az esetben erről nincs szó. Mint mondja, a közterek esetében nem kell számolni a magas- és mélyépítési munkák miatti esetleges bonyodalmakkal, így azzal sem, hogy a régészeti feltárások közben valami előbukkan a föld alól. Úgy véli, semmi akadálya nincs annak, hogy 2010 első felére mindegyik munkát befejezzék.
Merza úgy látja, miután több különálló részegységből álló projektről van szó, a munkákat pedig szakaszolva végzik, a kivitelezés során azok nem „ütköznek" majd egymással. A közel négyszázezer négyzetméteren megvalósuló programon belül az igazgató szerint első körben a Tettye és az Uránváros területét érintő fejlesztések indulnak el - még ez év őszén.
A téren megszűnik a tömegközlekedés
Az egymilliárdos tettyei program tizenegyezer négyzetmétert érint, a Vince utcától az Ágoston térig, s a romok környezetének rendbetételétől kezdődően egy panoráma sétány kialakításáig; de megszépítik az itt található játszóteret és parkot is, illetve közkutakat telepítenek.
A négyszázmillióba kerülő uránvárosi fejlesztés főbb területei: az Uránbányász tér, a teljes Szilárd Leó park, az Ybl Miklós utca, illetve a tizenhét emeletes és a posta előtti rész. Az igazgató szerint - hasonlóan a Tettyéhez - a programban érintett városrészben itt is új díszburkolatot, világítást és utcabútorokat helyeznek el, valamint különféle játszó-, és közösségi tereket alakítanak ki, de új szökőkutat is építenek.
Kertvárosban a volt buszpályaudvar betonburkolatát eltüntetik, a szürkeséget itt zöldterület váltja fel. Emellett a nevelési központ melletti teret és parkot is teljesen átalakítják. A cél itt is az lesz, hogy a közel négyszázmillióból épülő közösségi terek rendezvényeknek is otthont adhassanak, és tisztességes kulturális illetve szabadidős parkot hozzanak létre - mondja Merza.
A keleti városrész esetében a napokban írják ki a tervpályázatot.
A projekt keretében Gandhi gimnázium melletti terület is megszépül, a Szondy György utcából Szondy sétány lesz, illetve az útra merőleges Komját Aladár utca is érintett lesz a fejlesztésekben, ahogyan a Komlói út túloldalán található Fekete Gyémánt tér is. A keleti városrészre kétszázmilliót költenek.
Az összes fejlesztés közül a legnagyobbnak az úgynevezett EKF-városnegyed bizonyul (ennek tervpályázati kiírásáról szintén a legutóbbi ülésen döntöttek). A kétmilliárdos beruházás során a Zsolnay Kulturális Negyedet, a hangversenytermet illetve a tudásközpontot körülölelő nyolcvanezer négyzetméteres területet csinosítják és „fogalmazzák újra".
Miután a Lyceum utcától jelenleg nem folytatódik a Király utcai díszburkolat, ezért innen indulva a Búza tér, az Alsóhavi és a Felhővámház utca - a csomóponttal együtt - megújul, ahogyan a 48-as tér is. Az utóbbi helyen a parkolási rend is átalakul, az itt található emlékművek viszont maradnak. A munka a Zsolnay Vilmos utat is érinti még.
Az „Indóház tér és környéke" négyszázmilliós beruházás tervpályázati kiírásáról a napokban döntött az önkormányzat. Azt várják a tervezőktől, hogy olyan dokumentációt készítsenek, amely megoldást kínál arra, hogy a vasútállomás előtti buszpályaudvaron a parkoló járművek száma csökkenjen, a Vasút és a Kálvin utca közötti ék alakú tömb megújuljon, illetve a Domus-parkoló felszínrendezése is megtörténjen.
(Képünkön a Zsolnay-gyár, a kulturális negyed helyszíne - a manufaktúra környezete is átalakul.)
B. M. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Több mint tizennyolcezren...
- Óriási diadal: a pécsi havi-hegyi...
- PTE: közösségi adatgyűjtés indul...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...

