Negyedik Matyi Dezső cége a könyvkereskedők között
2008. április 28. hétfő 14:18
Az egyesülés tagjai számára meghirdetett, és a tagok szavazatai alapján odaítélt elismerést a két kategóriában öt-öt könyves cég vehette át.
Gál Katalin, a MKKE képviseletében elmondta: jelzésértékű, hogy a kereskedők versengésében évről-évre kevesebben vesznek részt, így a verseny egyre szorosabb.
Az Év Kereskedője díjat immár hetedik alkalommal kapta meg a Libri Kft., a második helyezett a Bookline internetes könyvterjesztő vállalat, a harmadik pedig a Líra és Lant cégcsoport lett. Negyedik lett a Pécsi Direkt Kft., ötödik pedig a Könyvtárellátó Nonprofit társaság.
Az Év Kiadója kategóriában a MKKE tagjainak több mint fele, összesen 56 könyves műhely kapott jelölést. A legjobb kiadónak járó plasztikát a Kossuth Kiadó vezetője vehette át, második helyen a Magvető Kiadó végzett, míg a harmadik a Vince Kiadó lett. Negyedik lett az Ulpius Ház, ötödik a Móra Kiadó.
Zentai Péter László, a MKKE igazgatója elmondta: a korábbi években, amikor a fesztiválnak még a kongresszusi központ adott helyet, a zárónapon hagyományosan átadták a XII. kerületi önkormányzat digitális tankönyveknek, illetve hangoskönyveknek járó Budai-díját is. A seregszemle azonban idén a II. kerületbe költözött, így az önkormányzattól csak jövő évben várják a tradíció folytatását.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kötő Veronika lett idén Év rendőre...
- Egyre súlyosabb az aszály, továbbra...
- Nem engedélyezik a Budapesti...
- Több baranyai busz menetrendje is...
- Közeleg a Sétatér Fesztivál -...
- Kiterjesztik a Véda kamerarendszert a...
- Gyalogos zarándoklat indul pénteken...
- Horvát búcsút tartottak Máriagyűdön...
- Idén is lesznek magyar rendőrök az...
- Öccsével együtt tűnt el Pécsről egy...