Négy év letöltendő a mecseki motoros ámokfutónak
2008. április 26. szombat 21:04
Az első fokon eljáró Pécsi Városi Bíróság szombaton meghozott ítéletében az elsőrendű vádlottat, a 24 éves O. Zsoltot bűnösnek találta közúti veszélyeztetés bűntettében, ezért négy év letöltendő börtönre ítélte, valamint öt évre eltiltotta a járművezetéstől.
Míg a végzetes napon vele együtt motorozó, szintén közúti veszélyeztetéssel vádolt társát nyolc hónap felfüggesztett börtön büntetésre ítélték, s három évre eltiltották a járművezetéstől.
A vádirat szerint az autófényezőként dolgozó O. Zsolt barátjával együtt 2007. június 10-án Pécsről Komló irányába motorozott, ennek során többször megszegték a KRESZ előírásait. A megengedettet többszörösen meghaladó sebességgel haladtak, a záróvonalat rendre átlépték, s amikor az elől haladó O. Zsolt autókat előzött, összeütközött egy, a szemközti sávban érkező motorossal.
A baleset a Youtube-on
A 29 éves vétlen motoros a helyszínen életét vesztette. A karambol okozója súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. O. Zsolt egészségkárosodása maradandó. Bal karját nem tudja mozgatni, megsérült a gerince, s bottal jár.
A szombaton megszületett elsőfokú ítéletet az ügyész tudomásul vette. Az elsőrendű vádlott enyhítésért, a másodrendű pedig felmentésért fellebbezett. Az ítélet nem jogerős, az eljárás a megyei bíróságon folytatódik.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A cigányok is lenézik a nem...
- Fejbe lőttek egy tizenegy hónapos...
- Hálókocsis vonatokkal juthatunk el az...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- Akinek mindig van sütnivalója: Fáncsy...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Magyarország örömmel biztosít...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Ismét egyre több migráns próbál...