Nagy meglepetésekre számíthatnak a nézők a Plácido Domingo's Operalia Sztárjai koncerten
2016. október 26. szerda 13:24

A nagyszabású rendezvényen november 13-án vehetnek részt az érdeklődők, este hét órától a Kodály Központban, ahol meglepetésekkel várják majd a vendégeket.
Amint a szervezők által szerdán tartott sajtótájékoztatón kiderült, a fellépők között ott lesz Kiss Alexandra, a Pannon Filharmonikusok tehetséges trombitaművésze, Elsa Dreising, a 2016-ban megrendezett Plácido Domingo's Operalia első díjas művésze, Stefan Pop első - és közönségdíjas művész és a MÁV Szimfonikus Zenekar is. A karmesteri posztot Israel Gursky tölti majd be.
Az est vendége Wiedmann Bernadett, a Magyar Állami Operaház vezető művésze lesz, moderátorként pedig jelen lesz Mesterházy Gyula Soós Imre-díjas színművész.
Plácido Domingo 2008-ban lépett fel először Pécsett, saját elmondása szerint nagyon megkedvelte és mindenképpen el szeretne még látogatni a városba. Páva Zsolt, Pécs polgármestere elmondta, hogy Plácido Domingo azt javasolta a legutóbbi találkozásuk során, hogy érdemes lenne ezt a jó kapcsolatot fenntartani és ennek kapcsán találták ki ezt az estet.
A rendezők célja, hogy világhírű hangversenyteremmé tegyék a Kodály Központot és ezzel együtt Pécs népszerűségét is növeljék. Az eseményen több tehetséges fiatalnak is teret adnak, a műsorban a legnépszerűbb zeneműveket hallhatják majd a vendégek. A cél egy magas színvonalú koncert létrehozása, amely során sok meglepetéssel készülnek a szervezők és az előadok egyaránt, melyek csak az operagálán fognak kiderülni.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Visszahívják a Lidlben árusított...
- Minden korábbinál több magyar...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...

