Mostantól szakképzett közmunkásokat is vár az önkormányzat: havi 45 ezerért...
2012. május 05. szombat 19:33

Elkészült a pécsi önkormányzat idei évre vonatkozó közfoglalkoztatási terve. Február óta a Startmunka-program keretében elsősorban szakképzetlen álláskeresőket foglalkoztatnak, de a városi közmunkákat illetően mostantól főként képzettséget igénylő munkaköröket találunk a kínálatban. Moór Eszter, a népjóléti bizottság elnöke lapunknak azt mondta, a közel ötszáz főt foglalkoztató városi program az önkormányzatnak 8,3 millió forintjába kerül. Mindez fejenként havi 45 ezer forintos nettó bért jelent az érintetteknek, ami a nullához képest persze sok - a megélhetéshez ellenben édeskevés.
Nem kapkodta el a pályázatok kiírását a Belügyminisztérium, így csak az elmúlt napokban születhetett meg a pécsi önkormányzat 2012-es közfoglalkoztatási terve. A dokumentum alapján idén 478-an vehetnek részt a városi közmunka-programban.
- Az elmúlt esztendőben az önkormányzati közfoglalkoztatási programban három hónapot lehetett dolgozni, napi négy órában. Ezzel szemben idén - a törvényváltozás következtében - három hónapig foglalkoztatjuk a programban részt vevőket, napi hat órás munkában - tájékoztatta a Pécsi Újság.hu-t Moór Eszter, a Népjóléti és Sport Bizottság elnöke.
Nincs mese, el kell fogadni a közmunkát
Február óta a Startmunka keretében is több száz közfoglalkoztatott dolgozik Pécsett, ám a program gyakorlatilag csak szakképzettséget nem igénylő munkaköröket kínál. Éppen ezért a városi közmunkák túllépnek az utcaseprésen, így a kínálatban több, komolyabb tudást igénylő munka is fellelhető. Kínálnak többek közt kulturális szervezői, színházi foglalkozásvezetői vagy éppen vízvezetékszerelő állást is.
Ezekben a munkakörökben teljes állásban havi nettó hatvanezer forintot lehetne megkeresni a közfoglalkoztatás során, ám, mivel Pécsett csak napi hat órát dolgoznak a résztvevők, havi bérük 45 ezer forint körül alakul majd.
Ami, tegyük hozzá, a megélhetéshez egyáltalán nem elégséges.
Mint Moór Eszter érdeklődésünkre elmondta, a központi költségvetés a bérek és járulékok nyolcvan százalékát állja, a többit a városnak kell előteremtenie.
- A program összköltsége 8,3 millió forint, az összeg közel százötven ember foglalkoztatását fedezi, akik az önkormányzati hivatalban és a városi cégeknél dolgoznak majd. A fennmaradó több mint háromszáz ember bérköltségével kapcsolatos kiadásokat pedig a civil szervezeteknek kell állnia - fogalmazott.
A program május elsején indul és egészen év végéig tart.
Képünkön: közmunkások a Kórház téren.
Palotás P.
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Több mint tizennyolcezren...
- Megérkezett az olimpiai láng Pekingbe
- Bencsik Tamara bepisilt félelmében
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- A Mohácsi-szigeten már nyílik ez a...

