Milliókkal vert át három embert egy pécsi nő

2022. június 14. kedd 09:21

Milliókkal vert át három embert egy pécsi nő

A Pécsi Járási Ügyészség folytatólagosan elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat egy nő ellen, aki három sértettől 5 év alatt közel 20 millió forintot csalt ki hitelügyintézés címén. 

 

 

 

A 64 éves nő szakképzettséggel, munkahellyel, rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett, pénzügyi, banki kapcsolatai nem voltak, özvegyi nyugdíjából élt.

Korábban hasonló bűncselekmények miatt már többször elítélték.

A nő 2015. évben ismerte meg az akkor 73 éves sértettet, akinek azt állította, hogy jó külföldi banki kapcsolatokkal rendelkezik, befektetésekben jártas, így a sértettnek a befektetéséhez nagyobb összegű külföldi hitelt tud intézni.

 

A megbeszélésük során a vádlott azt állította, hogy egy svájci hitelt igényelt magának, és ha őt ebben anyagilag támogatja a sértett, úgy segít neki is kedvező hitelt intézni
külföldi kapcsolatai révén.


A sértett a csaló állításait elhitte, majd 2016. évtől kezdődően négy éven keresztül közel 1.8 millió forintot adott át a vádlottnak.

Ezen sértetten keresztül került kapcsolatba a vádlott az ügy másik két károsultjával, akik közül az egyiknek a vádlott azt állította, hogy naperőmű parkot kíván létrehozni, ezért tőle egy naperőmű rendszer megvalósítására kért ajánlatot. A csaló nő szándéka a megrendelt ajánlattal az volt, hogy magát jól menő vállalkozónak tüntesse fel.

Ezt követően a nő a sértettnek előadta, hogy kedvezményes külföldi hitellehetőséget tud szerezni, melynek érvényesítéséhez különböző összegeket kért a sértettől. Négy év alatt összesen több, mint 6.6 millió forintot csalt ki a vádlott ezen sértettől.


Az ügy harmadik sértettjének a csaló azt mondta, hogy segít neki egy 5 millió eurós
hitelügyintézésben. Ezen hitelügyintézéshez a vádlott négy év alatt összesen több, mint 12 millió forintot csalt ki a harmadik károsulttól.

Az elkövető cselekménye többrendbeli, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett jelentős kárt okozó csalás bűntettének a megállapítására alkalmas, mely bűncselekmény büntetési tétele 2 - 8 évig terjedő szabadságvesztés.

A vádlott ugyanilyen jellegű bűncselekmény miatt kiszabott jogerős szabadságvesztés büntetését tölti.

Forrás: Baranya Megyei Főügyészség