Megújulhat a helyi közlekedés a buszok visszaszerzésével
2012. február 14. kedd 14:36

A pécsi közösségi közlekedés megújítását is lehetővé teszi a polgármesteri kabinetiroda szerint a Zalaegerszegi Törvényszék keddi jogerős döntése, amelynek értelmében a baranyai megyeszékhely visszakapja helyi járatú autóbuszait.
A kabinetiroda keddi közleményében utalt rá, hogy Pécs hosszú pereskedés után szerezte vissza buszparkját, amelyet a Pécsi Közlekedési Zrt. (PK) korábbi vezetése a közgyűlés tudta és felhatalmazása nélkül, gyanús körülmények között adott el, és több mint egymilliárd forintért visszabérelt.
"A buszok immár hivatalosan is visszakerültek Pécs tulajdonába, ezzel pedig újabb lépést sikerült tenni a közösségi közlekedés megerősítése, illetve fejlesztése és modernizálása felé" - jegyezték meg.
Hangsúlyozták: a városvezetésnek továbbra is határozott célja, hogy Pécsen csak a pécsiek érdekeit szolgáló, jól szervezett és működtetett tömegközlekedés legyen. Ezért további lépéseket is tesznek. A kabinetiroda szerint a buszok visszaszerzésével lehetőség nyílik olyan szakmai döntések meghozatalára is, amelyek lehetővé teszik a pécsi közösségi közlekedés mielőbbi megújítását.
Képünkön Zumbók Péter bíró az ítéletet indokolja a Zalaegerszegi Törvényszéken a pécsi autóbuszok eladása ügyében indított per tárgyalásán.
Forrás: MTI - Fotó: Varga György
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...
- Érkeznek a felhők, az esernyőkre is...
- Több milliárdot elcsalt bűnbanda...
- Hamarosan elkezdődik a csillagászati...
- Negyven év után vonul nyugdíjba a...
- Durván emelkednek a nem védett áras...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Lesz végre wifi a pécsi IC-n, de...
- Orbán Viktor: Brüsszelben azon...

