Megnyílt Siklóson az új Örsi Ferenc Művelődési Központ
2012. május 02. szerda 11:03
Április 30-án ünnepélyes keretek között átadták Siklóson az Örsi Ferenc Művelődési Központ, ezzel jelképesen lezárult a városfejlesztési projekt egyik fontos üteme. Az átadott intézmény ezentúl modern, megújult környezetben fogadja a látogatókat.
A rendezvényen dr. Marenics János, Siklós polgármestere, valamint Laczkovich Miklós, Siklós díszpolgára mondott ünnepi beszédet, ezt követően plaketteket adtak át a
város díszpolgárainak.
Az épület felújítása elsősorban a földszinti közösségi tereket érintette, ezzel a központ
alkalmassá vált egész estés művészeti, könnyűzenei produkciók befogadására is. Az épületben kialakítottak egy új kávézót is.
A városvezetés arra számít, hogy a felújított Örsi Ferenc Művelődési Központ a kulturális-, és civil élet új központjává válik.
A Dél-dunántúli Operatív Program pályázati támogatásával 390 millió forintból megvalósuló projekt keretében a művelődési központ felújításán túl, a Posta-park megszépítése, és a beruházás legjelentősebb részeként a város főutcájának komplex rekonstrukciója történik meg, várhatóan az év végére.
Az önkormányzat a projekt keretében a fejlesztések mellett további tízmillió forint keretösszegű pályázatot írt ki a helyi civil szervezetek számára közösségi kulturális
programok megvalósítására.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lesz végre wifi a pécsi IC-n, de...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Orbán Viktor: Brüsszelben azon...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Több mint tizennyolcezren...
- Megérkezett az olimpiai láng Pekingbe
- Bencsik Tamara bepisilt félelmében
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...

