Már nem fontosak a kertvárosiak?
2009. február 10. kedd 20:01

A Fidesz szerint a választások óta szinte semmi sem történt Kertvárosban, s a beharangozott fejlesztések meg nem valósult választási ígéretek maradtak csupán. Csizi Péter, a párt új kertvárosi választókerületi elnöke a Pécsi Újság.hu-nak azt mondta, Kertváros mára szemmel láthatóan kikerült a városvezetés látóköréből, ami a további leépülést vetíti előre.
Magyarázatában kitért rá: az utak, közterek állapota csak romlott az utóbbi években, sok helyütt találkozni gondozatlan területtel. Emellett arról is szólt, hogy egyre több hajléktalan vert tanyát a város déli részén. A közlekedési nehézségek kapcsán megemlítette: a hibás forgalomszervezés eredményeként épült elkerülőutat csak biztonságukat kockáztatva tudják átszelni a gyalogosok, miközben a további balesetek elkerülését fokozó intézkedéseket nem, vagy csak alig tettek. Elmondta, az erre az évre tervezett 50 milliós fejlesztéseket is megakaszthatja a készülő, pusztán a csőd elkerülését szolgáló városi büdzsé.
Az életkörülményekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy a tavaly tavasz végén életveszélyesnek minősített iskolák közül egyetlen felújítása szerencsés csillagzat alatt indulhat csak el, a többi rekonstrukciójára pedig végképp nem jut pénz. Elmondta azt is, hogy a panelprogramra tervezett 500 milliós városi támogatás sem szerepel a büdzsé sorai között, s bizonytalan, jut-e, s ha igen mennyi a társasházakban élők számára fontos intézkedésekre.
Végül hozzátette, a szocialisták rendelőintézetet ígértek Kertvárosnak, ám még az első lépést sem tették meg az ügyben. Ugyanígy nem lát rá esélyt arra sem, hogy 2012 előtt megépüljön az M60-as út beígért, Szentdénesig tartó folytatása. Annak a tervezett intézkedésnek sincs nyoma szerinte, amely a közhivatalok kertvárosi kirendeltségeinek életre hívásáról szólt.
Csizi Péter szerint megmagyarázhatatlan, hogy a hét, Kertvárosban megválasztott szocialista városházi képviselőnek miért nincs érdekérvényesítő ereje. Szerinte, ha keményen dolgoznának a városrészben élőkért, nem ilyen állapotok uralkodnának ma a panelházak környékén.
Sarkadi Gábor, az említett hetek egyike szerint "nem meglepő, hogy egy frissen kinevezett ellenzéki választókerületi elnök még kissé tájékozatlan a városrész ügyeit illetően".
Ő azt mondja, a balesetek elkerülése érdekében már a nyáron elindultak az intézkedések: sárga villogókat és sebességmérőket helyeztek ki a legveszélyesebb útszakaszra. Egy sikeres, ám a miniszter által még nem szignózott pályázat segítségével pedig rendőrlámpát kap a Maléter-Varsány utcai kereszteződés is.
Az új elkerülő kapcsán közölte: ha az M60-as Szentdénesig tartó meghosszabbítása nem is biztosan, de egy, az M60-as végpontjától a patacsi körforgalomig vezető, vagy egy, a "pápai utat" érintő út mindenképpen elkészül záros határidőn belül.
Az IMS-iskolákkal kapcsolatban elismerte, hogy - mivel állami támogatásra nem kaptak ígéretet - csak egy épület felújítását tudják megkezdeni, de azt idén ősz folyamán szinte biztosan. A panelprogram folytatására szerinte lesz forrás, azonban ennek előteremtését nem tudják megoldani a büdzsé megalkotásáig. Az előirányzat szerint erre 500 millió forint jut majd - várhatóan hitelből fedezik a költségeket. Utalt rá: a kertvárosi panelek jó része a korábbi intézkedéseknek köszönhetően már szigetelt, ezek aránya jóval az országos átlag felett van.
A városrész tisztasága szerinte megfelelő, még ha a terület nagysága miatt foltszerűen előfordulhatnak hiányosságok is. A szemetet ugyanakkor szerinte a helyiek dobálják el: ebben az esetben pedig inkább viselkedésbeli változásokra van szükség. A hajléktalanokkal kapcsolatban elismerte: négyszer annyi közterület-felügyelőre lenne szükség Pécsett, mint amennyi jelenleg szolgálatban van. Ha az egyes városrészekre 20-20 egyenruhás jutna, szerinte megoldódna a hajléktalan-kérdés is.
Az új rendelő felépítése az egészségügyi integráció létrejöttekor lesz aktuális - tette hozzá. Mint mondta, a "folyamat elindult, de a szükséges forrásokat még nem biztosította az állam" e folyamat látványosabb hozadékaihoz.
Képünkön: kertvárosi gyerekek az életveszély miatt kiüríttetett, s nyár óta üresen álló Illyés Gyula Általános Iskola épülete előtt. Ezen kívül még két IMS-szerkezettel épült ház várja a mielőbbi felújítást.
Korb Zoltán - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lesz minden a héten: egy kis ízelítőt...
- Ökomenikus imaszobát adták át a Pécsi...
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Dráma születhet a mohácsi csatáról
- Ennyi volt: leállnak a pogányi...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- Nagybúcsúját ünnepelte a Pécsi...
- A pécsi főpályaudvaron és a...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Gyalogost gázolt egy részeg sofőr...