Már külföldről is panaszkodnak a helyi járatok és a jegyváltás fogyatékosságaira
2012. február 04. szombat 18:36

Meteorként záporoznak szerkesztőségünkbe a PK Zrt. szolgáltatását és munkatársait bíráló panaszos levelek, immár Bécsben élő olvasónk is felemelte szavát a cég ellen. Sérelmezi, hogy „sógoréknál" könnyűszerrel vásárolható tömegközlekedésre feljogosító jegy sarki automatákból, ellenben Pécsett szombat délután nem tud hetijegyet váltani a helyi járatokra. Árki Sándorék szerint a jegyvásárlással nincs gond, bár nagyobb anyagi kerettel nyilván korszerűbbé tudnák tenni a vállalatot és az utazást is.
Szinek László, Bécsben élő olvasónk eletronikus levélben fogalmazta meg, hogy egy szombat délután érkezne Pécsre, előzetes utánajárása során azonban azt tapasztalta, kissé drága lesz a buszozás kényelme a Kultúra Városában. (Az e-mailt nem csak szerkesztőségünknek, de a pécsi polgármesternek is továbbította.)
Mint írja, Pécsre érkezésekor hetijegyet vásárolna, ám nem tudja megtenni, mivel azt Pécsett csak hétfőtől szombat délig lehet vásárolni, ő pedig a megadott intervallum után érkezik. Mint írja, „rettentően elmaradottnak" tartja ezt a megoldást, és szerinte a cégnél „nem illeszkednek a tuistákhoz, akik a hétvégén ezt a szép, nemzetközileg ismert kultúrvárost meglátogatnák."
Árki Sándor, a PK Zrt. vezérigazgatója ezzel kapcsolatban munkatársunknak azt mondta, "a pécsi autóbuszokra érvényes menetjegy vásárlására az utasoknak egy csomó lehetősége van".
- Az autóbuszvezetőnél történő jegyvásárláson kívül menetjegyet lehet vásárolni a társaság nyolc bérletpénztárában, a forgalmi irodákban (a kertvárosi, a budai, az uránvárosi és a főpályaudvari autóbusz-állomásokon), a Posta hivatalaiban, a Lapker 25 jegyárusító boltjában, a bizományos boltokban. Emellett mobiltelefon segítségével elektronikus jegy vásárlására is van mód - emelte ki.
A sérelmet cáfolva elmondta, hogy ha az utas a bérletpénztárak nyitvatartási idején túl szeretne menetjegyet vásárolni, akkor az autóbusz-állomásokon található forgalmi irodákban ezt a késő esti órákban is megteheti, állítása szerint a hét minden napján.
Ehhez képest Szinek László úgy értesült, e helyeken sem tud jegyhez jutni. Felvázolta a bécsi helyzetet, az osztrák fővárosban ugyanis - szemben Péccsel - mindenhol állnak automaták, ahol éjjel-nappal lehet jegyet vásárolni. Ezt tartja követendő példának Pécs esetében is.
- Nappal minden egyes trafikban, éjjel pedig minden állomáson, még vasárnap is lehet jegyet venni, amely egy egyszeri, egy órán keresztül érvényes tikett két euróért. Egy irányba használható, de átszálláskor nem kell újat venni - írja.
Ehhez Árki annyit fűzött hozzá, megtennék ők is szívesen a szükséges lépéseket, ha kellő mennyiségű pénzt tudnának a jegyautomaták vásárlásához és kitelepítéséhez biztosítani, de a jelenlegi büdzséből ez nem megoldható.
M. A.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Száz hónapja dogoznak a pécsi...
- Csaknem ötven évvel ezelőtt adták át...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Kollár Lajos: aki két ciklus alatt...
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...
- Ingyen fagyizna a Balcsin? Keresse az...
- Vasárnap tetőzik a Duna Mohácsnál,...
- Akinek elege volt a kánikulából,...