Már hat autót gyújtottak fel Pécsújhegyen - elmeháborodott járja éjjel az utcákat?
2015. december 03. csütörtök 15:01

Néhány hét alatt hat autó égett ki részben vagy teljes egészében Pécsújhegyen. A rendőrség nyomoz, egyelőre nincsen gyanúsított. A városrész önkormányzati képviselője arra kéri az ott lakókat, aki teheti, ne az utcán parkoljon.
Két héttel ezelőtt kezdődött: egy éjszaka alatt két autó is kigyulladt Pécsújhegyen, a katasztrófavédelem pedig nem sokkal később azt közölte, feltehetően szándékosság áll az esetek hátterében.
Később ugyanebben a városrészben további kocsik is kiégtek, a kár egyes esetekben meghaladja a több millió forintot, azaz az autókból egy halom ócskavason kívül semmi sem maradt. A helyiek arról beszélnek, hogy már tíznél is több jármű égett ki - s meg vannak győződve arról, hogy mindez egyetlen elmeháborodott műve.
A rendőrségen ez utóbbival kapcsolatban semmit nem mondtak érdeklődésünkre.
A kártól függ a büntetés
Megtudtuk ugyanakkor, hogy a hatóság összesen hat autó ügyében indított nyomozást, vagyis az ennél nagyobb számról szóló értesülések túlzók. A vizsgálatok rongálás gyanúja miatt folynak egyelőre ismeretlen tettessel szemben.
A városrész képviselője, Haász János mindeközben arra kérte az ott élőket, hogy a károk megelőzése érdekében, aki csak teheti, ne hagyja autóját az utcán, azonban ez nyilvánvalóan nem valósítható meg minden esetben, s a végleges megoldást csak az jelentheti majd, ha elfogják a tettest vagy a tetteseket.
Képünkön: hatalmas lángokkal égett az egyik felgyújtott autó Újhegyen.
M. B. - Fotó: Katasztrófavédelem
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- A strandok többségében május második...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

