Már 325 ezernél is több látogatót fogadott az átépítés óta a Pécsi Állatkert

2018. április 03. kedd 07:48

Már 325 ezernél is több látogatót fogadott az átépítés óta a Pécsi Állatkert

Népszerű a 2016-ban átadott, teljesen átépített mecseki állatkert: két évnél rövidebb idő alatt már meghaladták a 325 ezres látogatói számot. A tervek szerint hamarosan új lakók is érkeznek, így akár azoknak is érdemes visszatérniük, akik már egyszer végigjárták a parkot. 

Összességében 27 százalékkal haladta meg a 2017-es látogatói szám a felújítás előtti tíz esztendő átlagát. A lendület idén sem tört meg, az enyhe időt hozó januárban például majdnem négyszer annyian váltottak jegyet, mint egy évvel korábban.

- A pécsiek után a legnagyobb számban fővárosiak érkeznek hozzánk, illetve Somogy, Tolna megye településeiről is egyre jelentősebb a vendégek aránya. A hotelekkel, turisztikai szolgáltatókkal kötött együttműködések célja, hogy a látogatói összetétel minél sokszínűbb legyen - nyilatkozta Siptár Dávid, a Pécsi Állatkert és Akvárium-Terrárium igazgatója.

Cápával is aludhatnak a lurkók

Több új rendezvénnyel is készül az állatkert. A Pannon Filharmonikusokkal közösen a csecsemő korosztály és szüleik számára hasznos kikapcsolódást: a halak mozgásának és a klasszikus zene pozitív, nyugtató hatásait ötvözték a szervezők és kínálnak Magyarországon jelenleg egyedülálló időtöltési lehetőséget a családok számára.
Szintén új és az országban egyedülálló az „Aludj a cápával!" akció is, amely keretében 8-12 éves gyerekek tölthetnek el egy éjszakát az állatkertben, így ismerve meg a tengerek, óceánok világát, a felelős állattartást.
A „DúdoldáZoo" pedig az 1-3 év közti gyermekeknek nyújt játékos, zenés kikapcsolódást.

Megtudtuk, célként tűzték ki, hogy az állatparknak minél több bérletes látogatója legyen, hiszen az itt élő állatok minden évszakban más-más arcukat mutatják, máshogy viselkednek. Ennek érdekében márciustól harminc-ötven százalékkal csökkentették az éves bérletek árát.

Az állatkert vezetője úgy nyilatkozott, fontosnak tartják a látogatók visszajelzéseit. Tavaly például egy nagycsaládos egyesület tagjainak szerveztek sétát a parkban, hogy első kézből gyűjthessük be tőlük a véleményeket.

- Az akkor megfogalmazott javaslatokat a vezetőség egytől egyig elfogadta, kijavította a jelzett hibákat, vagy megvalósította a fejlesztési javaslatokat. A pénztárnál ötletdoboz található, itt bárki közölheti véleményét, de nincs olyan internetes értékelés, beérkező levél vagy állatkertről szóló cikkek alatt születő hozzászólás sem, amelyet ne dolgoznánk fel. Ezen kívül a tavalyi évben is személyes kérdőíves felmérést végeztünk, ezt a jövőbe is folytatni fogjuk - sorolta.

További fejlesztések lesznek

Csizi Péter, Pécs országgyűlési képviselője kérdésünkre elmondta: az elmúlt évek bebizonyították, hogy jó döntés volt a megújítás és a folyamatos fejlesztés. Hozzátette, ahogy eddig is, úgy a jövőben is igyekszik minden kormányzati támogatást megszerezni az állatkert számára. Kitért rá, hamarosan egy mintegy félmilliárd forintos program indul fejlesztési forrásból, amelynek fókuszában a természettudományok és a diákok képzése áll.

A pécsi állatkertet nem csak azoknak érdemes felkeresnie, akik még egyáltalán vagy a felújítás óta nem jártak ott, hanem azoknak is, akik egyszer már jegyet váltottak, hiszen folyamatosan érkeznek az új lakók.

- Már a karantén helyiségben van egy dél-amerikai patás állat, az alpaka, amely az időjárás javulásával, illetve társak érkezésével reméljük minél előbb látható lesz. Áprilisban a perzsa leopárd is párt fog kapni. E mellett egy Pécsett korábban soha nem látott, mind szakmai, mind látogatói szempontból érdekes és értékes faj, a rozsomák bemutatására vonatkozó egyeztetések is zajlanak, továbbá a tervei szerint még az év első felében köszönthetjük majd a Kisherceg legjobb barátját, a sivatagi rókát is.


Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva (archív)