Lezárult az általános iskolai beiratkozás Komlón
2017. április 28. péntek 13:30

A város öt intézményében a tavalyihoz képest 7,5 százalékkal több, 172 elsős diák kezdi a tanulmányait szeptembertől.
Elégedettek lehetnek a komlói iskolák vezetői és pedagógusai a napokban befejeződött beiratkozás eredményével. A mostani tanévhez képest ugyanis jelentős mértékben, 7,5 százalékkal növekedett a város öt intézményébe jelentkező kisdiákok száma.
„Komló számára létkérdés, hogy a lakosságszám csökkenését megállítsuk és visszájára fordítsuk. Ehhez elengedhetetlen, hogy minél több család a városban tervezze hosszú távon is a jövőjét és helyi iskolákba írassa be a gyerekeit. " - értékelt Polics József polgármester.
Szeptembertől összesen 172-en ülnek be az iskolapadba, közülük a legtöbben, 49-en a Gagarin Általános Iskolát választották. A szilvási iskolának 43, a kenderföld-somáginak 39, a Kodály Zoltánnak 23, a felsőszilvásinak pedig 18 új diákja lesz a következő tanévtől. Az elsősöket jól felszerelt, korszerű intézmények várják. Az önkormányzat az elmúlt három évben jelentős összegeket fordított felújításra, minden iskolaépületben sor került kisebb-nagyobb beruházásokra. A Kodály Zoltánban pedig a nyári szünetre időzítve kezdődik egy nagyobb, átfogó felújítás.
„Ezek a gyerekek reményeink szerint nyolc, vagy akár tizenkét évet is Komlón töltenek, így sokkal erősebb kötődésük alakul ki a városhoz. Ők lehetnek Komló jövője" - fejezte ki reményeit a polgármester.
Forrás: Komló Város Önkormányzat
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Tovább épülhet a M60-as sztráda:...
- Áprilisban is olcsóbban tankolhattunk...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Mától új kedvezményekkel itt a T-Home!
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...