Lehet, hogy mégsem lesz homoszexuális felvonulás Pécsett?
2020. március 10. kedd 15:42

Elképzelhető, hogy nem lesznek nagyobb létszámú rendezvények Pécsett, válaszolta Péterffy Attila polgármester Kővári János a KDNP-ÖPE frakcióvezetőjének kérdésére.
Kővári János a pécsi közgyűlés csütörtöki ülésén úgy fogalmazott, a koronavírus miatt komoly óvatosságra és körültekintésre van szükség, és nyilván ennek is köszönhető, hogy több programot is lefújtak Pécsen.
Éppen ezért az a kérdés, hogy a városban a következő hetekben milyen intézkedések várhatóak még, és például a pécsi homoszexuális felvonulás ügyében milyen intézkedéseket kívánnak megtenni?
Péterffy Attila válaszában úgy fogalmazott, sajnos le kellett mondaniuk a március 15-i rendezvényeket, de nem ők döntenek, hiszen az Operatív Törzs ajánlásainak figyelembevétele alapján tesznek lépéseket. Mint mondta, a pánikkeltést el kell kerülni, de hogy meddig tart a járvány, azt nem lehet tudni. Kiemelte, elképzelhető nagyobb létszámú rendezvények sem lesznek Pécsen.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- A nem visszaváltható palackokat is...
- Pécsi Arcok - Borza Endre, az...
- Száznégy éve ért véget Baranya szerb...
- Elkészült a szépen felújított...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Kiakadtak a fogyasztók: szerintük...
- Ősszel érkezik az élelmiszer-utalvány...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...
- Napsütéses, kellemesen meleg nap vár...