Lapértesülés szerint a Terrorizmus, Pénzmosás és Katonai Ügyek Osztálya is nyomoz a Zsolnay kapcsán

2016. június 16. csütörtök 13:01

Lapértesülés szerint a Terrorizmus, Pénzmosás és Katonai Ügyek Osztálya is nyomoz a Zsolnay kapcsán

Úgy tűnik, hogy nemcsak a NAV bűnügyi nyomozói dolgoznak a szír származású Bachar Najari által irányított Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. kapcsán indult eljárásban, hanem a Legfőbb Ügyészség Terrorizmus, Pénzmosás és Katonai Ügyek osztálya is dolgozik az ügyön- írja a Pécsma.hu.

Mint ismert, a Nemzeti Adó és Vámhivatal közel egy hónapja indított nyomozást a szír Bachar Najari által birtokolt pécsi porcelángyárnál jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanújával.

Az adóhatóság ugyanakkor eddig arról nem szólt, hogy az adócsalás mellett még milyen más bűnügyek felderítését orrontották meg a nyomozók, ugyanakkor a PécsMa birtokába került dokumentum szerint sokkal súlyosabb gyanú is felmerülhetett, amit mindenképpen tisztázni kell.

Bár a Szekszárdi Járási és Nyomozó Ügyészség az, amelyik nyomoz, ám a dokumentum szerint a Legfőbb Ügyészség Terrorizmus, Pénzmosás és Katonai Ügyek osztálya jelölte ki ezt a hatóságot „a szükséges intézkedések megtétele végett és a nyomozás törvényessége feletti felügyeletével és a vádemeléssel kapcsolatos ügyészi feladatok ellátására".

Még nincs döntés a felszámolásról

A Pécsi Újság.hu értesülései szerint a Pécs Törvényszék elfogultságot jelentett be a Zsolnay Porcelánmanufakúra Zrt.-vel szemben kezdeményezett felszámolással kapcsolatban, azaz egyelőre nem döntötték el, elrendelik-e azt. Úgy tudjuk, azért határoztak - a Zsolnayval kapcsolatos más ügyekhez hasonlóan - így, mivel Páva Zsolt, Pécs polgármesterének a felesége a törvényszéken dolgozik.

Az eljáró bíróságot a Pécsi Ítélőtábla jelöli majd ki.

Az, hogy pontosan miért került képbe a Terrorizmus, Pénzmosás és Katonai Ügyek osztálya, és miért folyt bele az ügybe, egyelőre nem tudni.

A Pécsi Újság.hu a minap hozott nyilvánosságra egy felvételt, amin információik szerint a gyár egyik vezető beosztású alkalmazottja és egy másik cég női beosztottja beszélget arról, hogy miként lehet kihozni a gyárból bizonyos termékeket számla nélkül.

A Pécsi Újság.hu birtokába került felvételen a Zsolnay dolgozója elzárkózik a kérés teljesítésétől, de azt mondja, erre Bachar Najarinak, a cég többségi tulajdonosának lenne lehetősége, hiszen "ő a tulajdonos". A felvételen egy Dezső keresztnevű férfi megrendelésére és az ő Najarival történt egyezségére hivatkozik. Bachar Najari egyébként ezeket a vádakat a televíziós nyilatkozatai során tagadta.

Mindeközben a gyárban továbbra is áll a termelés. A dolgozók szinte mindegyike átlépett az önkormányzat által alapított cégbe, a Ledina Kerámia Kft.-be, ám mindaddig nem folytatódhat a gyártás, amíg el nem kezdődik a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. felszámolása. 

Képünkön: a Zsolnay-gyárban áll a termelés, néhány látogató azonban mindig felkeresi az épületet.

EQM - Fotó: Dittrich Éva