Küzd a hóval a BIOKOM – Nézze meg, milyen a kilátás egy hókotró volánja mögül!
2012. február 15. szerda 16:24

Frissítő reggeli túrára invitálta a sajtó képviselőit szerda reggel a pécsi közutak és közterületek jelentős részének síkosság-mentesítésével (is) megbízott BIOKOM Kft. vezetése. A városüzemeltetési cég bepillantást engedett a kulisszák mögé, így a sajtó munkatársai is láthatták, miként küzdenek a lehullott hóval, sőt, az egyik kotró munkatársunkkal a fedélzetén indult útjára.
Bár érkeznek panaszok, a BIOKOM Kft. a hideg idő beállta óta megállás nélkül, napi huszonnégy végzi az egyes járdaszakaszok és a rábízott, mintegy százhúsz kilométer hosszúságú útszakasz síkosság-mentesítését.
A cég a lakosság számára is be szeretné mutatni, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek a járható utakért - szerda reggel erről a helyi médiumok képviselői is meggyőződhettek.
A KÉPRE KATTINTVA MEGTEKINTHETI KÉPGALÉRIÁNKAT!
Az újságíróknak szánt túra kiindulópontján, a Jókai téren szerda reggel negyed nyolc körül egy hatfős brigád törte a jeget és lapátolta a havat, majd miután ezzel végeztek, következett a Ferencesek utcája. Persze, ezt nem csak a kedvünkért tették, napi nyolc órában, reggel fél héttől végzik ezt a feladatot szerte a városban. Nagy Ervin, a vállalat közterület-fenntartási részlegvezetőjétől megtudtuk, a BIOKOM mintegy kétszázötven fős létszámmal és tizenkét hókotrógéppel, valamint több tucat kisegítőgéppel dolgozik.
Elsőként a főbb buszvonalakat tisztítják meg
Rövid autózás után a városüzemeltetési cég kökényi telephelyén találtuk magunkat, ahol egy hatalmas (kétszáz tonnányi) Ukrajnából származó sóhegy mellett hallgathattuk meg Szegedi Róbert, a szállítási és gépjárműüzem vezetőjének beszámolóját. Elmondta: az idei tél alatt már nyolcszáz tonna sót és mintegy ötszázötven tonnányi zúzalékot szórtak szét.
Ezt követően jött a túra legérdekesebb szakasza, munkatársunknak legalábbis, ő ugyanis egy többtonnás hókotró vezetőfülkéjéből tapasztalhatta meg, közel sem egyszerű feladat az utak tisztán tartása. A BIOKOM egyik nemrég beszerzett masinájával az Eperfás úti telepről kiindulva a sofőr elsőként a Mezőszél utcát vette célba, ám az aszfaltcsík túl szűknek bizonyult, így azt egy kisebb méretű gép fogja megtisztítani. A Szigeti úti tízemeletesek közti utcákon pedig a parkoló autók tették nehézzé a szlalomozást.
A rendkívüli időjárás miatt a hókotrók folyamatosan járják a pécsi utakat, az elkövetkező napokban sem lesz leállás, hiszen a meteorológiai előrejelzések fagyokat, havas és ónos esőt jósolnak.
Palotás P.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemesen meleg nap vár...
- Néha részeg volt, máskor börtönben,...
- A nem visszaváltható palackokat is...
- Vasárnap tetőzik a Duna Mohácsnál,...
- Rossz hír az allergiásoknak:...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Száznégy éve ért véget Baranya szerb...
- Ősszel érkezik az élelmiszer-utalvány...
- Figyelem! Csillagesőt, tűzgömbeket is...