Koszorúk még mindig tűnnek el, de a fajsúlyosabb lopások száma csökkent a pécsi köztemetőben

2013. február 01. péntek 17:39

Koszorúk még mindig tűnnek el, de a fajsúlyosabb lopások száma csökkent a pécsi köztemetőben

A két évvel ezelőtti helyzethez képest jelentősen csökkent a pécsi köztemetőben a nagyobb, fajsúlyosabb - például sírköveket illető - lopások száma. A virágok és koszorúk azonban továbbra is kedvelt célpontjai a tolvajoknak. A károsultaknak ugyanakkor nem éri meg bejelentést tenniük, hiszen nem biztos, hogy viszontlátják értékeiket. Maruzs Erik, a Pécsi Temetkezési Kft. ügyvezetője szerint erre a problémára nincs tényleges megoldás, bár a társaság igyekszik a minimálisra csökkenteni az eseteket - igaz, a biztonsági szolgálat kétfős személyzete kevésnek tűnik az 57 hektáros, önkormányzati tulajdonban lévő terület minden részletre kiterjedő megfigyelésére.

A korábbi évekkel ellentétben a nagyértékű lopásokkal kapcsolatos bejelentések száma gyakorlatilag megszűnt, hála a temető bejáratainál bevezetett rendszeres ellenőrzéseknek. Maruzs Erik ügyvezető igazgató elmondta, hogy a csekély értékre elkövetett lopások számát csak a beérkezett panaszok alapján tudják lemérni, de, mondta "tény, hogy ez a probléma minden sírkert esetében valós, s teljesen nem szüntethető meg".

- Nagyon nehéz hatékony lépéseket tenni, mi mindenesetre ellenőrizzük a teherportán keresztül történő bejövő és kimenő forgalmat. Minden autónak kinyittatjuk a csomagtartóját, hogy ne kerüljön ki lopott dolog - közölte az ügyvezető.

 

Korábban szóba került egy kamerarendszer kiépítése is, amellyel hatékonyabban lehetne gátat szabni a lopásoknak.

- A rendszer kiépítése a tervek szerint folyik, de tudni kell, hogy ez elsősorban a temető kapuinak megfigyelésére szolgál, ami a lopások visszaszorítása tekintetében csak az első lépés. A beruházás elég komoly kiadással jár, tekintve, hogy kilométeres adatátviteleket kell megoldani, vezetékekkel.

Arra nem kaptunk választ, hogy hány kamerával bővítenék a már meglévő hálózatot, hiszen „nem feltétlenül jó, ha mindenki tudja, hogy hányat tervezünk és azok hol lesznek felszerelve" - mondta Maruzs.

A járőrőröknek mindenesetre nincs könnyű dolguk, hiszen nehéz eldönteniük, hogy ha valaki odamegy egy sírhoz, akkor jogosultan tartózkodik-e ott vagy sem.

- Ennek firtatása egyrészt kegyeleti jogokat is sértene, másrészt akár zaklatásra is panaszkodhatnának az emberek. Ugyanakkor az elkövetési érték is számos esetben olyan csekély, hogy a rendőrség sem foglalkozik érdemben az ilyen esetekkel, s a leterheltségüket nézve ez nem meglepő - fogalmazott az igazgató.

Maruzs Erik szerint ezért jelenleg nem is folyik olyan eljárás, amelyben meglopott személy kártalanításért folyamodott volna hozzájuk. Dr. Martin Zoltán ügyvéd szerint pedig nem is érdemes jogi lépéseket tenni, hiszen a hosszas procedúra több kiadással jár, mint amekkora a kárérték esetleges megtérítése.

- Elsőként persze magát a tettest kellene elkapni, hiszen értelemszerűen őt lehet beperelni a bíróságon szabálysértéssel okozott kár megtérítése címén - mondta el az ügyvéd, aki szerint kérdéses, hogy ilyen esetekben be lehet-e egyáltalán hajtani az elkövetőn az összeget. Ennek megállapítása és az egyéb járulékos költségek miatt sem érdemes azonban erőltetni a feljelentést, hiszen így "többe kerül a leves, mint a hús".

Képünk a pécsi köztemetőben készült.

H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva