Korinek László a friss Tüke-díjas, pécsi olimpai bajnokokat és a PVSK-t is kitüntették - Képgaléria!
2019. január 21. hétfő 21:39

Hétfőn este a Dóm Kőtárban adták át a Tüke-díjat. A Tüke Alapítvány a pécsi polgárok ajánlásának figyelembe vételével úgy döntött, idén Korinek László kapja a rangos elismerést. Az Ifjúsági Tüke-díjat két pécsi olimpiai bajnoknak, Knoch Viktornak és Burján Csabának ítélték. A civil szervezet részére adományozott elismerő oklevelet és emlékérmet az idén 100. évét ünneplő Pécsi Vasutas Sportkör kapta.
Hétfőn immár tizenhatodik alkalommal adták át Pécsett a Tüke-díjat.
Délután a Pécsi Székesegyházban ünnepi misét tartottak, majd este a Dóm Kőtárban folyatódott az ünnepség.
A fotóra kattintva megtekintheti képgalériánkat:
A Tüke-díjat dr. Korinek László akadémikus, jogász, egyetemi tanár vehette át. Az MTA doktora az Akadémia kriminológiai és rendészeti bizottságának tagja, személyében hatvan év után lett 2013-ban pécsi jogász a rendes tagja az MTA-nak.
A rendszerváltáskor helyettes államtitkár volt a Belügyminisztériumban és aktív szerepe volt a Kolping-mozgalom 1989-es újraélesztésében, 1990-1998 között a Magyar Kolping Szövetség világi elnöke volt. 17 éven keresztül töltötte be Németország pécsi tiszteletbeli német konzul címét, ő indította el 2011-ben a Magyarok Kenyere programot. Több pécsi emlékművet (pl. a vasútállomáson a Holokauszt emlékművet, Deák Ferenc szobrát a Kossuth téren) a kezdeményezésére hoztak létre.
Az Ifjúsági Tüke-díjat a téli olimpián az 5000 méteres gyorskorcsolya csapatversenyben győztes magyarok két pécsi tagja, Knoch Viktor és Burján Csaba kapta.
A Pécsi Sport Nonprofit Zrt. versenyzői személyesen nem tudtak jelen lenni az ünnepségen, a díjat szüleik vették át.
A civil szervezet részére adományozott elismerő oklevelet és emlékérmet az ebben az esztendőben 100. évét ünneplő Pécsi Vasutas Sportkör kapta a város minőségi sportjának fejlesztése érdekében végzett hasznos, önzetlen másokért felelősséget vállaló munkájáért.
EQM - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Hurrá, hurka!
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Nyomtalanul eltűnt Skóciában egy...
- A hét végéig még pótlóbuszozhatunk a...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Meleg, napsütéses nap vár ránk szombaton
- Gomolyfelhőkből érkezhetnek záporok,...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...