„Kitöltési útmutató” miatt ismétlik a szavazást a keleti városrészben
2014. november 05. szerda 15:21
Frissítve: 2014. november 05. szerda 21:36

JAVÍTVA. Pécsen a 2-es számú egyéni választókörzet 8-as szavazókörében tartanak megismételt képviselő-választást vasárnap.
A baranyai megyeszékhelyen mintegy ezer embert érintő voksolásra azért van szükség, mert a Pécsi Ítélőtábla súlyos jogsértésnek minősítette, hogy a szavazófülkében valaki olyan, a szavazólaphoz hasonló papírt hagyott, melyen az egyik polgármester- és képviselőjelölt neve mellett "X" volt látható.
A táblabíróság honlapján olvasható végzés indoklása szerint a szavazás napján a fülkébe került "kitöltési útmutató" lehetőséget adott a választópolgárok befolyásolására.
A pécsi 2-es választókörzetben Oszoli Dénes, a Fidesz-KDNP jelöltje szerzett mandátumot, megelőzve hét vetélytársát, köztük a második helyen végző Belányi Lajosnét, a Forum-MSZP-Együtt-PM és a harmadik helyet megszerző dr. Pollák Gábor független jelöltet.
A 8-as szavazókörben, a választópolgárok mintegy harmadának részvétele mellett, Oszoli Dénes nem került be a három legtöbb szavazatot kapott jelölt közé.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nyolc határsértőt tartóztattak fel...
- Természetközeli élménypark vár...
- Rendőrlámpát Nagyárpádnak!...
- Figyelem, költözik az urológiai...
- Milyen is lesz a Kaptár?
- Tapolcán találkoztak a polgári körök
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Három autó ütközött, lezárták a 6-ost...
- Lángra kapott az étel,...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...

