Kitiltják a teherautókat a Maléterről
2010. február 07. vasárnap 18:27

Tavaly év végén tartott egyeztetést az M6/M60-as autópálya várható forgalommódosító hatásairól a a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatósága, amelyen részt vettek a pécsi önkormányzat, a Pécs Holding Zrt, megyei és városi rendőrkapitányság, illetve tömegközlekedés képviselői. Ezen többek között előkerült a kertvárosi Maléter Pál út helyzete is, amelynek forgalmát leginkább érinteni fogja az autópályáról lezúduló forgalom.
A megbeszélésen résztvevők egyetértettek abban, hogy a már jelenleg is túlterhelt út nagyobb forgalmat már nem visel el, így azt valamilyen módon tehermentesíteni kell - tájékoztatott Borbás László, a Magyar Közút Kht. forgalomtechnikai osztályvezetője. Kiemelte, a legkézenfekvőbb megoldás, ha kitiltják a 7,5 tonnánál nagyobb önsúlyú, átmenő teherautókat az érintett útszakaszról.
A főváros felől, az M6/M60-asról érkező, a 6-os számú főúton Szigetvár és Barcs irányába tartó átmenőket a nemrég elkészült 5826-os számú „kökényi" elkerülőútra terelik majd. A Szigetvár irányából érkezők ezt az útvonalat a patacsi körforgalom és a nyugati elkerülőút használatával érhetik majd el. Mivel azonban a 6-os főút Pellérden keresztül is megközelíthető, a Magyar Közút jelenleg vizsgálja annak lehetőségét is, miként akadályozható meg az községen átmenő forgalom növekedése.
Borbás hangsúlyozta, a fent ismertetett útvonal ideiglenes megoldás, véleménye szerint a kérdés végleges rendezését az M60-as (a kertvárosi elkerülőutat is magába foglaló - a szerk.) továbbvezetése jelentené.
Mint Kővári János szavaiból kiderült, eltökéltek abban, hogy az említett mentesítő útszakasz a következő kormányciklus ideje alatt megvalósuljon. Az Összefogás Pécsért Egyesület frakcióvezetője a Pécs Újság.hu-nak azt mondta, optimális esetben 2011 harmadik negyedévére akár el is készülhet az elkerülőút.
Képünk a tavalyi, Maléter Pál úti tüntetésen készült.
Balikó Gergő - Illusztráció: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Aki átfestette Lenin portréját
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...