A Maléterre zúdul az M6/M60 forgalma
2010. január 26. kedd 20:14

Az érintett városrész fideszes országgyűlési képviselőjelöltje az év első közgyűlésén arra figyelmeztetett: a beruházás elmaradása esetén a tavasszal átadásra kerülő M6/M60-as autópálya átmenő forgalma az amúgy is túlzsúfolt kertvárosi Maléter Pál útra (képünkön) zúdulhat.
- Az M60 autópálya 1,8 km hosszú szakaszának megépítéséről, amely a kertvárosi lakótelep teljes tehermentesítéséhez járulna hozzá, nem született még meg a szükséges kormánydöntés - tudtuk meg a minisztérium sajtóosztályától.
Mint hozzátették, „a jelenleg folyamatban lévő előkészítő tevékenység folytatására rendelkezésre áll a forrás a tárca részére, azonban az építkezés megindításához nem. A beruházásról szóló döntést követően két éven belül (azaz már az új kormány idején - a szerk.) megvalósulhat az építés, de ennek ideje függ a finanszírozás módjától."
- Az MSZP-kormány az elmúlt nyolc évben világosan bebizonyította, hogy csak és kizárólag a saját hatalmuk és pénzügyi bázisaik fenntartásában érdekeltek, ez a céljuk. Tehát semmi jóra nem számíthatunk tőlük továbbra sem. A Fidesz korábban több alkalommal is kísérletet tett arra a Parlamentben, hogy ezt az áldatlan állapotot felszámolja, ám az MSZP trükkjei miatt ez rendre sikertelen maradt - nyilatkozta lapunknak Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere.
A városvezető - mint fogalmazott - biztos abban, hogy egy kormányváltás során rendeződni fog ennek a mintegy másfél kilométeres szakasznak az ügye. Így a Kertvárosban élőknek nem kell sokáig elviselniük a hatalmas forgalmat, valamint az ezzel járó életveszélyes állapotokat - összegezte álláspontját.
Balikó Gergő - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...
- Több mint hatezer új hallgatója lesz...
- Vasárnap is számíthatunk záporokra,...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Horvátország leghosszabb hídján is...