Kiállítás nyílt a baranyai reformációról, érdekes, kevésbé ismert történetekkel

2017. szeptember 20. szerda 16:57

Kiállítás nyílt a baranyai reformációról, érdekes, kevésbé ismert történetekkel

Fontos évforduló, a reformáció kezdetének öt évszázados jubileuma alkalmából a legnagyobb baranyai közgyűjtemények - a Csorba Győző Könyvtár, a Janus Pannonius Múzeum, a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont -, valamint a Pannon Kultúra Alapítvány helytörténeti kiállítást szervezett. A baranyai reformáció történetei című tárlat szeptember 20-án nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt a JPM Néprajzi Osztályán (Rákóczi út 15.). 

A szervezők célja a helyi kötődés erősítését és az ismeretterjesztést szolgálva, hogy a reformáció öt évszázados jubileuma alkalmából szervezett kiállításon ne a tankönyvekből is elsajátítható tudásanyagot ismételjék, hanem a nagyközönség előtt kevéssé ismert, érdekes történeteket mutassanak be, olyan helyszínekkel, amelyekre a baranyai emberek a saját otthonukként ismerhetnek rá.

A tárlat nem egyik vagy másik protestáns felekezet nézőpontját érvényesíti, hiszen a tanok és azok változatai hosszas diskurzus során kristályosodtak ki. Így, bár a figyelem középpontjában a reformáció áll, a tematika szerves részét képezi az egyes protestáns felekezetek és a katolicizmus közötti konfliktusok és párbeszéd, az együttélés formáinak és az egymásra hatás lehetőségeinek bemutatása.

A kiállítás hatalmas időszakot (1550-1994) felölelve mutat be a baranyai reformációhoz kapcsolódó történeteket. Pécs mellett többek között Nagyharsány, Kórós, vagy éppen a drávaszögi Hercegszőlős és Laskó településén is kalandozhatunk a múltban.

A kiállítás gerincét nagyméretű tablók alkotják, amelyeken a látogatók okostelefonnal leolvasható QR-kódok segítségével nyerhetnek a törzsanyagot kiegészítő bővebb információkat. Az üvegvitrinekben tárgyi emlékeket, könyveket, aprónyomtatványokat csodálhatunk meg.

A megnyitó ünnepségen dr. Csornay Boldizsár, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója köszöntője után dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár tartott beszédet. A politikus elmondta, hogy Baranya megye nagyon jelentős szerepet foglal el a reformáció történetében, ezért a kiállítás rendkívül fontos ismeretterjesztő, értékközvetítő célt szolgál.

Forrás: Janus Pannonius Múzeum