Kétezer négyzetméteres park, játszótér, fagylaltozó és emlékmű is lesz a Magasház helyén
2016. május 05. csütörtök 11:59

Eldőlt, hogyan gyógyítja be a város a Magasház eltűntetése után keletkező hatalmas „tájsebet": egy kínálkozó pályázat esélyét megragadva mintegy 130 millióból a környék legnagyobb közparkját alakítják ki a területen. Képviselői felvetés alapján azt még vizsgálják, az épület föld alatti szintjeiből kialakítható-e mélygarázs.
A legutóbbi közgyűlésen véget vetettek a képviselők az éveken át tartó ötletbörzének, s Páva Zsolt polgármester előterjesztést megszavazva eldöntötték, mi kerüljön a bontás alatt álló Magasház helyére.
A terv lényege, hogy a Megyeri téren - összességében mintegy 3400 négyzetméteres felszabaduló területen - a városnegyed legnagyobb zöldterületét alakítják ki. Maga a park kétezer négyzetméteres lesz, mellette hétszáz négyzetméteren játszóteret alakítanak. Az uránvárosi Szilárd Leó Parkhoz hasonlóan egy teraszos fagyizó-cukrászda is helyet kap a területen, amit az önkormányzat építtet fel, aztán az üzemeltetését már bérlőre bízza.
Mementóként (egy egyelőre nem ismert kinézetű) emlékművet is elhelyeznek majd a Megyeri téren, ami azt hivatott hirdetni, hogy ezen a területen állt Magyarország legmagasabb lakóépülete.
Mindez az előzetes költségbecslés szerint 134 millió forintba kerül, amit egy pályázat révén igyekszik előteremteni a város.
A városé lehet
Mindazonáltal elképzelhető, hogy további elemmel is bővül a terv. Az Összefogás Pécsért Egyesület képviselője, Kővári János ugyanis az ülésen felvetette, hogy a Magasház bontása a -1 szintig tartson, majd a megmaradó részeket felhasználva mélygarázst kellene kialakítani.
Páva Zsolt válaszában azt mondta, a felvetés jó, s egyben felkérte a Városfejlesztési Zrt-t, számolják ki, mennyibe kerülne az ötlet megvalósítása.
M. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Fidesz-frakció: Gyurcsány...
- Új alkotásokkal gazdagodik a...
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...
- Képviselői vagyonbevallás: van,...
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Idén is várja új hallgatóit a Pécsi...