Két hónap alatt állítják helyre a Tettyei romokat
2011. január 19. szerda 17:41
Merza Péter, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Kft. igazgatója szerdán az MTI-nek elmondta, a néhány napja kezdődött megerősítési munkát a budapesti HBM. Kft. vállalta, a rekonstrukció 52 millió forintba kerül.
A műemlék egyik fala tavaly áprilisban repedt meg, s fennállt a veszély, hogy a bástya összedől. A tűzoltók ezért a romokat körbekerítették, falait statikus irányításával teherrögzítéshez használt hevederekkel "átkötötték", majd megfeszítették. Ez azonban csak ideiglenes megoldás volt. Ezúttal a romok alatti mésztufás kőzetet injektálásos módszerrel és talajszögezéssel erősítik meg. Ezt követi majd a déli homlokfal rekonstrukciója, ezt úgynevezett falvarrásos módszerrel végzik: a kövek között megerősítő szálakat vezetnek és hornyokkal rögzítik őket. A munkára öt év garanciát vállal a kivitelező cég.
Handauer Péter, a pécsi tűzoltóság tűzoltási, műszaki mentési osztályvezetője az MTI-nek korábban azt mondta, feltételezések szerint a Tettyei romok egyik falának repedése összefügg a Tettye térnek az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program keretében folyó felújításával. Merza Péter ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott: készültek azóta szakértői vizsgálatok, "a felelősség kérdése azonban megyelőre még nem egyértelmű". A Tettyei romoknak nevezett épület egykor nyári palota volt, Szathmáry György pécsi püspök építtette a XVI. század elején. A török hódoltság idején dervisek éltek benne, a XVIII. században azonban lakatlanná vált, falait a XX. század elején konzerválták. Korábban szabadtéri színielőadások helyszíne volt.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Előszezoni menetrendre vált hétfőtől...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Tégla a Csillagban, besúgó a...
- A németek elhurcolására emlékezünk:...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Szállást keres a Szentírás - Új...