Keresztény szertartás keretében adják meg a végtisztességet a mohácsi csata mártírjainak

2021. július 07. szerda 15:50

Keresztény szertartás keretében adják meg a végtisztességet a mohácsi csata mártírjainak

A csata ötszázadik évfordulójára felújítják a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyet, keresztény szertartás keretében adják meg a vésztisztességet a megalázó módon eltemetett mártíroknak, s egy újonnan emelt múzeumban mutatják be a látogatóknak a magyarság és Európa egyik sorsfordító eseményét, jelentette be tegnap Hargitai János országgyűlési képviselő a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. 

 

 

A Fekete Síkon már kora délelőtt is óriási volt szerdán a hőség, amit csak tetézett az a nagy méretű sátor, amelyben egy tömegsír feltárásán dolgoztak ott jártunkkor is a régészek. A ponyva a perzselő sugaraktól és az időjárás más viszontagságaitól hivatott megvédeni a megdöbbentő mennyiségű csontokat, azonban maga a munka ilyen körülmények között embert próbáló.

S az is biztos, hogy még jó ideig lesz dolguk a régészeknek, mert amint a sajtótájékoztatón elhangzott, a reméltnél is nagyobb számban kerültek elő leletek az emlékhely öt tömegsírja közül a III. számú feltárása és tudományos vizsgálata.

Závoczky Szabolcs, az emlékhelyet fenntartó Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának vezetője elmondta, antropológusok és régészek közreműködésével tavaly augusztusban kezdődtek meg az Agrárminisztérium támogatásával megvalósuló, mintegy öt éven át zajló munkálatok.

A Janus Pannonius Múzeum régészei és a Szegedi Tudományegyetem szakemberei által végzett régészeti feltárása során a tömegsírok felnyitását követően különválasztják a csontvázakat, osztályozzák őket, antropológiai vizsgálatokat is végeznek rajtuk.

Amint azt Bertók Gábor a Janus Pannonius Múzeum megbízott igazgatója elmondta, az öt tömegsír közül az első feltárása talán nyár végére, ősz elejére fejeződhet be.

- A tömegsírban nyugvók halálának körülményeit illetően már most is vannak feltételezéseink, kivégzés áldozatai lehettek, ám ezt igen alapos laboratóriumi munkával kell megerősíteni a következő egy év során - vetítette előre Pálfi György antropológus, a Szegedi Tudományegyetem Embertani Tanszékének vezetője.

Hargitai János, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, a legfontosabb, hogy a mohácsi csata 500. évfordulóján keresztény szertartás keretében megadhassák a végtisztességet a megalázó módon eltemetett mártíroknak. A tervek szerint az emlékhelyet teljes egészében felújítják, s egy új, a vesztes és a második, immár győztes csata emlékeinek helyet adó új múzeumot is emelnek.

- A cél az, hogy a fél évezredes évfordulón méltó körülmények között emlékezhessenek az emberek a nemzet és Európa sorsfordító eseményeire - fogalmazott a nemzeti oldal politikusa.

 


Máté Balázs - Fotó: Dittrich Éva