Kegyelmet kapott Áder Jánostól Jancsula Dezső - Véget ért a pécsi tanár kálváriája
2022. március 30. szerda 14:01

Aláírta Áder János Jancsula Dezső kegyelmi kérvényét, így lezárul a pécsi tanár ellen zajló büntetőeljárás, amelyben azzal vádolták, hogy személyi szabadságában korlátozta azt a 16 éves fiatalt, akit az iskola udvarán dohányzáson ért és megkísérelt felvinni az igazgatóhoz.
A hírt kedden délután jelentette be a pécsi tanár és Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület elnöke
A köztársasági elnök eljárási kegyelemben részesítette Jancsula Dezsőt, ami azt is jelenti, hogy tanári pályafutása folytatódhat, lezárul az ellene zajló büntetőeljárás, s a korábban rá kirótt pénzbüntetés is semmis.
Amint arról hírt adtunk, februárban a korábbinál enyhébb ítéletet, megrovást ajánlott az ügyészség Jancsula Dezsőnek, ski azonban ezt elutasította, mivel nem érzi magát bűnösnek. Korábban, nem jogerősen 170 ezer forintra ítélte a bíróság, mert megállapításuk szerint személyi szabadságában korlátozta azt a 16 éves fiatalt, akit az iskola udvarán dohányáson ért és megkísérelt felvinni az igazgatóhoz.
A Pécsi Járásbíróságon tartott előkészítő ülésen Jancsula Dezső kijelentette:
- Nem vagyok bűnös!
A csaknem negyven éve tanító pedagógus számára az eljárás tétje azért is volt különösen nagy, mert amennyiben jogerősen elítélik, elveszíti az állását.
A per júniusban folytatódott volna.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megnyíltak a...
- Égig ért a fű egy pécsi drogtermesztő...
- Baranyában is elérhető a sajátsejtes...
- Visszaállítják a sorkatonai...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Ismét tekergethetjük az órákat,...
- Magukat házi gondozónak kiadó...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Annyira berúgott egy lagzin egy...
- Előbb kiderül, aztán beborul,...

